Járattörlés

A mostani sorozatos Wizz, és Ryanair törlésről jutott eszembe. Egy sztori, az elfelejtett Maléves időkből. Töröltük a New Yorki járatot, és a Help (igen a reptéren! Igen képviselettel! Igen több segítőkész kollégával!) ráugrott, hogy mindenki eljusson a célállomásra. Volt az éjszakázó Párizs, sokakat rá tudtak rakni a varázslóink, másnapi tovább úttal. Elmegy a gép, majd 3 óra múlva egy utas felhív CDG-ről, hogy ő akkor a Four Seasons Geroge V. hotelben hajtaná álomra a fejét. (egy éjszaka volt akkor, azonnali foglalással 900 ezer magyar forint. Egyébként innen indult Diana az utolsó autós útjára). Nevettem egy jót, de nem tágított! Sőt! Másnap reggelre a Concordra kért jegyet. Első osztályra, Ekkor mondtam, hogy én 2. alabárdos vagyok, és ha már V. György, akkor csak a mi Királyunkkal beszélheti ezt meg. És megadtam Suga Jani, akkori igazgatónk számát. Reggelig csuklottam...

20 perc előny

A jótékony nyugati hátszélnek köszönhetően a Malév 615-ös gatwicki járata 20 perccel korábban landolt Ferihegyen. Miközben a gép az állóhely felé gurult, bájos kolléganőnk elmondta a szokásos szöveget:

- Kedves Utasaink! Köszönjük, hogy a Malévet választották - majd hirtelen hozzátette - És ha máskor is a Malévvel utaznának, és esetleg késnénk, ne felejtsék el, hogy van 20 perc előnyünk! 

TV Linzer

A TV linzer. Idősebbek emlékezhetnek rá. Akkor még fekete-fehér volt a tv, a rádióban meg a Szabó család nyüglődött. A linzer íze egyébként vetekedett a krumplicukorral elegyített faforgáccsal. De nasinak jó volt, és mivel megfizethető is, általában kallódott egy doboz a lakásunkban. 

Történt egyszer, hogy bár szorgalmas ötödikes tanuló voltam, arra riadtam fel, hogy valamit nagyon elfelejtettem. Kipattantam az ágyból, és riadtan körülnéztem, hátha az segít, hogy mire elindulok a suliba, minden gromek legyen! Pár percig így álltam, majd lesújta az villámcsapás! Mára kell bevinni a bogár gyűjteményt! Ajjaj! Sehol egy hőscincér, szarvasbogár, esetleg egy futrinka. Dupla ajjaj! Szüleim is felriadtak, hogy mit óbégat már ez a gyerek, kora hajnalban? Na, elpanaszoltam rögtön az én nagy hiányomat. De a két bátor "oszlopom" nem rettent meg. Anyám vadászni küldte Apámat a pincébe, ő meg előkotorta a tv linzer dobozát egy félreeső sarokból. Én Apámmal tartottam, aki valami ősi vadászösztöntől vezérelve, minden alsó és felső sarokban talált valami soklábú kis szörnyet. Miután tiszta lett a pinceszint, diadalittasan visszatért Anyámhoz. Ő addig kivágta a linzeres doboz tv képernyőjét, belülről celofánt ragasztott, a megmarad feliratos részt meg leragasztotta csomagoló papírral.és rákerült a "BOGÁRGYŰJTEMÉNY" felirat. Utána a kivégzésre váró delikvenseket karóba izé gombostűre húzta és kész volt a nagy mű. Egy hatalmas kőszikla gördült le a szívemről, és indult meg a pince felé. Én meg a suliba. Elégedetten szemléltem a művet, és megállapítottam, hogy milyen szorgalmas, ügyes vagyok. Volt a dobozban 7 azaz hét darab rovar, csillag formációban. A kompozíció közepén egy szép nagy sáskával. Na, szólítottak, viszem ki a dobozt, büszkén letettem a tanító néni elé és kihúztam magam. Ő ránézett, majd rosszallóan rám. Erre én is lepislantottam a nagy műre, és megdöbbenve láttam, hogy a gyűjtemény ékköve, a sáska éppen reggeli tornáját végzi, mint egy középkori lovag, aki elveszítette a dárda párbajt, és elől-hátul csupa dárda. Nem volt szükség szavakra. A sáska tettei megtették helyettem. A drága jó pedagógusban azért volt annyi együttérzés, hogy nem kaptam egyest. 

Attól a naptól kezdve viszont rá sem tudtam nézni a tv linzerre.

Visz

Ezt a sztorit egy komolyabban felhősödő, borús napon, egy Maléves nyaralás idején, a kultikus lellei resti teraszán írtam, pár korsó csapolt sörital után.
Jóidő, jókedv, jóhely, jóvolt, jólesett, jólenneújra!

"Van Lellétől 15 percre, a romantikus dombok között egy kedves kis falu, Visz. Egy tekergős ösvényen el lehet jutni egy még kedvesebb csacsifarmra, ahol szerény díjazás fejében a kölykök szabadon száguldozhattak a negyed-fél lóerők hátán. Este pedig Lellén működött a kétcsacsis fogat. A Robi és a Karesz, mint alkalmi fogathúzó szakmunkások gyarapították a hazai GDP-t, amik hátára még itt is fel kellett ülni, az adekvát körbekocsizás előtt! Na, innen a történet:
"A tulaj jó néven veszi, ha a látogató hoz valami elemózsiát is a balga négylábúaknak - többnapos kenyér, fonnyadt répa stb. - legalább kevesebbe kerül a tartásuk. Egyik törzsvendég viszont csinált egy jó üzletet. Egy totálisan, zimankóba forduló fürdőnap végén, a lellei strandon szinte potomért megvette a triciklis kukoricás megmaradt áruját, vagy 800 cső főtt kukoricát, és ahogy volt, kikocsizott vele Viszre. A tulaj nem volt kint, a csacsik viszont boldogan ropogtatták a soha nem ízlelt csemegét. A vendég elégedetten távozott, messzire kísérte a hálás szamarak boldog iázása. Másnap megy a vendég látogatóba, learatni a dicsőség sikerélményének babérkoszorúját, meglengetni a zászlóját. A tulaj a kapuban áll, szúrós, véres, egyben rettentő karikás szemmel, két kézzel támaszkodva-kapaszkodva egy vasvillára.
- Na, idefigyeljen Jóember! Ha még egyszer ilyet tesz, emberesen megdresszírozom a petrencerúddal, majd felfüggesztem a füstölőre addig, amíg olyan szürke nem lesz, mint a csacsik! Tudja maga, hogy milyen az, amikor huszonöt szamár kánonban, harsányan fingik egész éjjel, és minden lépésnél, állandóan fölborul? A költöző madarak szokást váltottak - igaz hogy Afrikában meleg van, de legalább csend is - az őzek egész éjjel fel-alá rohangáltak, mert azt hitték megkezdődött a körvadászat, a terelőpuli meg depressziós lett, mert teljesen elvesztette a fonalat a szamár eleje-hátulja témában, és ma reggel bejelentkezett Dr. Csernushoz.. Mi ketten a Bélával éjfél körül mentünk ki, addig bírtuk bent, de kint sem volt jobb! Zengett-zúgott az egész völgy, klasszikus partizán film feelinget élveztünk: nem töltenek, csak lőnek. Minket meg olyan röhögőgörcs kapott el, hogy sem állni, sem ülni nem tudtunk. Később a rettentően fájós hasizmunk miatt, már felállni sem. Ott lepett be bennünket a harmat az árokban szuszogva, mire a nap felkelt, és akkor még mindig szólt néhány rekedt harsona a halálra gyengült szamarak hátuljából.
A vendég riadtan, megszeppenve állt a gazda előtt, akinek a szigorú tekintete egyszerre csak elkezdett lágyulni, majd apró mosoly jelent meg a szája szegletében, ami előbb nevetéssé erősödött, majd kitört belőle a visszafoghatatlan, harsány röhögés. Úgy csapta hátba a vendéget, hogy az majdnem keresztülesett egy kiselejtezett itatón, és így szólt:
- De ilyen rettentően jót sem röhögtem, mióta az eszemet tudom!"

Ikarosz a megállóban

Belegondoltál már abba, hogy miért éppen a repülés lett az egyik legnagyobb misztikum az ember életében? Nem a nemes vadra vadászat, az óriás, kapitális hallal való küzdelem, vagy a titokzatos tűzvarázs? Emlékszel? Amikor óvodás korodban, széles mosollyal fogtad Szedres Panni kezét? Akkor még nem tudtad, hogy miért volt nagyon jó az érzés, hogy melletted sétál, néha rád pillant, de neked ez valamiért földöntúli boldogság volt. Rövid, rakott, fakó rózsaszín szoknyában, mégis olyan mosollyal a szája szegletében, amitől minden napod vidáman indult, ha arra gondoltál, hogy a szokásos kakaó, vajas zsemle után lesz alkalom megérinteni, akár csak a kezét is. Majd a séta közben elkezdett zümmögni egy fura, ismeretlen zaj, ami csak egyre erősebb lett. A hang forrása a fejed fölül érkezett, mire az egész totyogós, "kézenfogva" csoport egy emberként kapta fel a fejét, és torpant meg. Majd röpke pillanat múlva, már kórusban kiabálva kántálta boldog izgalommal, hogy:

- Hajjá jepülő, hajjá jepülő! - Ugye emlékszel még? Ha mégsem, akkor te voltál az, aki ez idő alatt a Szedres Panni szoknyája alá nézett.

Nekem a többi, másfajta gyermekkori repülős élmény kiesett, mert semmi ésszerű, megmagyarázható, elgondolkodtató oka nem volt annak, hogy én, az első szocialista városból valaha is a közelébe kerülök ennek a csodának, a repülésnek, Ferihegynek. És akkor a sorsszerűség. Jellemzően paradox módon, az első repülőgépet közelről egy V43-as mozdony ablakából láttam meg. Vonatvezetőként. A ferihegyi terminál magasságában álltunk a nyílt pályán, mert az előttünk lévő szerelvény elé lépett egy - a szocialista életútba végleg belefáradt - honfitársunk. (mit is érezhetett, mi motiválhatta, vagy mi vitte rá, hogy egy légikikötő kapujában lépjen egy vasszörny 40 tonnát nyomó kerekei alá?) Közben, vagy négy órán keresztül néztük egymást. Én, meg a reptér kerítésén belül álló, látszólag vigyorgó TU 134-es repülőgép. Esküszöm hívogatott, roppant kajánul. "NEM MERSZ BELEVÁGNI SÍNBOHÓC!" Valahol ott dőlt el minden. De úgy, mint az első dominó a világhírű dominó napon. Borult minden! Mindegy volt mi lesz a napi rutin, de oda akartam kerülni! A gépektől, hajtómű zajoktól, ismeretlen érzésektől, élményektől karnyújtásnyira. Amikor sikerült, én voltam a legboldogabb negyedik alabárdos a repülőtéren. Az az első közelről látott, megmagyarázhatatlan, hihetetlen tény, hogy több tíztonnányi, ember alkotta fém egyszerűen elemelkedik a földtől, majd felszáll. És Ikarosz elkezdett repülni. Bár első időkben bátortalanul és olyan alacsonyan, hogy a "hullámok" majdnem elsodortak, de a lassú felemelkedés élménye ott tartott a Csodák hegyén. Meg persze az életre szóló élmények. Az első hosszú repülés, hófödte, kihalt, éjszakai földrész felett. Amikor egy Swissair MD-11-ese már 1031 km/h sebességgel suhant Grönland felett, rettegve kértem a negyedik bourbonomat. Nem akartam józanul meghalni! Meg a többi, felejthetetlen élmény: hihetetlen, hibiszkusz illatú repülőtér egy érkezéskor, városnyi tömeg egy átszállás alkalmával, lemaradás, izgalmak, világvárosok, felfedezések, elképzelhetetlen csodák. És a sötét oldalak is: minden alkalommal első kézből olvashattuk, ha valahol baj történt. A 9/11* döbbenete! Álltam egy tv képernyője előtt, néztem egy másik kontinensről érkező élő közvetítést, és nem akartam elhinni, hogy egy számomra kultikus, szent eszközt emberek elpusztítására képesek valakik így felhasználni. Valami olyan keserű, tehetetlenség érzése töltött el, mint az 1972-es müncheni olimpián, amikor az emberiség számára fennkölt eszmét sározott, szégyenített be néhány őrült fanatikus, rontva el ezzel több milliárd ember szórakozását. Ott, és a 9/11 után változott meg a világ úgy, hogy soha többé nem lehetett már ugyanaz, mint előtte volt. És még akkor ott voltak a megmagyarázhatatlan zuhanások, vagy halál a fedélzeten. A deja vu olyan fura módon szólt bele az élményekbe, hogy a mai napig nem találok rá magyarázatot. Egy-egy ilyen fekete nap után én is ébredtem csatakosra izzadt pólóban, miközben még mindig a fülembe csengett egy kultikus film antagonisztikus, kétségbeesett üvöltése:

- SEGÍTS A BOMBÁZÓTISZTNEK, SEGÍTS A BOMBÁZÓTISZTNEK!!! .....

- ÉN VAGYOK A BOMBÁZÓTISZT!!!.....

Rettentően nehéz volt feldolgozni. De volt vidám, mulatságos rész is, nem is kevés. Az ilyen emlékekre ezerszer jobb emlékezni még ebből a távlatból is. Nem felejtve egy mindent felperzselő, önpusztító érzelmi hurrikánt. Ami nélkül talán az igazi, mindent elborító szerelem is elkerült volna. Mindeközben már ott volt a mindennapok izgalma, amikor a vállamat már embert próbáló döntések felelőssége nyomta. A döntéseké, amelyek emberi sorsokat is megváltoztathattak. Ki indul időben, ki fog késni, ki nem utazik el ma, mert törölve lesz a járata? Esküvő, keresztelő, ballagás, temetés, üzleti tárgyalás? Egy gyors, de igényes tervezés, majd egy egyszerű igen, vagy nem a racionalitás oltárán és máris rosszul alakult mások tervezett programja. Mert egyébként különlegesen jó érzés kerített hatalmába, ha volt alkalom segíteni. Mert a szükség mindennapos vendég volt a bajbajutott utasok körében. De ott volt a CSALÁD. Igen, így, csupa nagybetűvel. A kollégák, akik mindent megtettek azért, hogy ha volt is fennakadás, probléma, azt a legkevésbé érezzék meg a bajbajutottak. Mi, akik otthonról mentünk haza! Haza, az imádott repülőtérre, ami az életünk volt. Vagy még annál is sokkal fontosabb. Talán ezért nem éreztük, hogy olyan közel kerültünk a Naphoz. Vagy csak nem hittük el, hogy a mi viaszunkat bármi is megolvaszthatja. Nem felejtem el azt a mocskos, szürke, februári reggelt. Az első híreknél még arra gondoltam, hogy mennyi lesz a feladat az utasokkal, járatokkal. Estére kelve még mindig a bizonyosság élt bennem, hogy így nem lehet vége! De Ikarosz akkor már megállíthatatlanul zuhant. Akik részesei voltak a csodás repülésének akkor már sírtak, zokogtak. Olyan könnyet, ami előtte még nem volt az életükben. Olyan veszett el legbelül, amit már soha többé nem lehetett visszahozni. Mert elbúcsúzni egy hozzánk közelállótól is rettentően keserű érzés, de az az élet rendje. Ez viszont az európai Minósz ítélete volt. A labirintus uráé. Öröm semmi, rettenet-bánat viszont tengernyi. Egy hózáporos, februári hajnalon látni azt, hogy a sírva búcsúzó kollégák gyertyával köszönnek el az utolsó kékorrú, szeretett repülőgéptől. Majd elmennek haza, könnyekkel a szemükben, rettentően bizonytalanul a jövőjükkel kapcsolatban. De az a mocskos élet megy tovább. Élni kell, a családod számít rád! Azért sajnos marad még neked valami!

Az a megmagyarázhatatlanul keserű érzés, ami minduntalan előbukkan, ha valahol, akár csak egy pillanatra is feltűnik egy csodálatos repülőgép. Avagy, az önkéntelen mozdulat, ha meghallod feletted egy hajtómű ismerős hangját. Séta vagy kirándulás alkalmával az égre nézel, ahol amőba-játékszerűen keresztezik egymást a kondenzcsíkok, és nem tudsz nem arra gondolni, hogy ebben a pillanatban is boldog utasok százezrei utaznak világszerte. És te már nem vagy a része, részese ennek a csodának. És nem tudsz kimenni a repülőtérre anélkül, hogy ne szoruljon össze a szíved! A terminál buszmegállójában állva ne buggyanjon ki egy apró könnycsepp a szemed sarkából, amit rögtön letörölsz, nehogy valaki más meglássa. Mert Ferihegy inkább azt érdemli, hogy büszkén emlékezz rá! Egyek voltunk. És igen: FERIHEGY! Mindörökké!

Szedres Panni! Gyere, fogd meg a kezem még egyszer! Most van szükségem rád! Nézzünk együtt újra az égre, hátha meglátunk még egyszer egy kékorrú, csodálatos repülőgépet! És kiáltsuk együtt, újra!

- HAJRÁ REPÜLŐ!

A csőd után egy héttel, egy piszkosszürke szombaton álltam egy apró falu temetőjében, kissé távolabb a gyászoló kis csoporttól, akik között riadtan toporgott két, könnyes szemű, megszeppent kissrác. A jellegtelen koporsó oldalán, kis ferde feliraton volt olvasható: élt 55 évet. Szedres Panni 2012. február 4.-én halt meg. Elmulasztott fájdalom. Nem foghattam a kezét, együtt az égre pillantva. Miközben néma csenden álltunk, fejünket lehajtva, hallgatva a fagyos rögök koppanását a sírba eresztett, egyszerű koporsón, ebbe a csöndbe fúródott bele, majd erősödött fel egy hajtómű ismerős zúgása. Ezt hallva a két, riadt tekintetű kiskölyök kapaszkodott önkéntelenül bele egymás kezébe.

Megjegyzés: * 9/11 - 2001. szeptember 11. Egy terrortámadás során a New York-i, Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott.

Történelem lecke haladóknak

Phürrosz, Epirosz királya volt az, aki először vetette be az elefántokat, harci, támadó céllal, jelentősebb méretben, Herakléia mellett. A második, már komolyabb harci tusa idején az ellenfél rómaiak már nem ijedtek meg a nagytestű állatoktól ezért a meglepetés ereje szabadnapot vett ki. Lehet, hogy nem hadtörténeti jelentőségű, de harcielefántológiai szempontból jelentős mérföldkő ez az összecsapás, ugyanis itt (talán itt) kezdődött a disznók karrierje is a témában. A nagy felfedezések sokszor a véletlennek köszönhetőek, most sem történt ez másképpen. Az egyik elefántroham kissé kisodródott Ha egyszer elkapja őket a harci hév, akkor az irányítás legjobb esetben is csak kompromisszumos módon történhet, ahol a kétharmadot a nagyobb tömegű fél képviseli. Szóval heves felindulásban maguk mögött hagyták a csatateret és egy kis túrázás után összefutottak egy kondával, ami a csatatér közelében legelészett békésen. A kondás valószínűleg nem volt 100-as, mert épeszű ember nem legeltet potenciális hadtápot egy ókori sereg közelében. Amikor a disznók felnéztek, hogy mi ez az éktelen dübörgés, kis híján infarktust kaptak, erről a tényről pedig heves visítással tájékoztatták a tágabb környezetüket. Az elefántok meg rettentő szolidárisnak bizonyultak mert ők is majdnem infarktust kaptak, csak ők ilyenkor a veszett trombitálás mellett még be is gőzölnek, szóval azon a napon már túl sok parancsot nem fogadtak a feletteseiktől. A szemtanúk persze gyorsan összekapcsolták a dolgokat és innentől kezdve a disznóvisítás előkelő helyre került az elefántelhárítás témakörében. Olyan is megesett, hogy az állatvédők korai elődei olajjal öntötték le a jobb sorsra érdemes sertéseket, és meggyújtották őket a csata hevében, de nem volt ebben semmi szadista szándék, egyszerűen csak azért csinálták, mert úgy találták, az égő disznó sokkal jobban visít, mint a nem égő. Ha nem is olyan sokáig. Feljegyeztek egy olyan ostromos esetet is, ahol az elefánt fejjel döngette a várkaput, a védők meg ijedtükben mindent hozzávágtak, ami a kezük ügyébe akadt, beleértve egy épp arra ténfergő malacot is. A rohamnak itt vége is szakadt és az ostromlók a maradék napot az elefánt elől/után való virgonc rohangálással töltötték.

Vidám sztori a múltból

A Hajjakend beosztás néha ilyennel is járt. Megtalált a Jogi Osztály. Egy igen mérges kormányzati törzsutasunk - aki rendszeresen ingázott Budapest és Brüsszel között, mert ott kint henyélt, mint mindenhonnan kiküldött képviselő - nehezményezte, hogy 10 járatunkból csak egy indult el időben. Ezzel kapcsolatban igen kíváncsi volt, hogy az általunk okozott késéseket hogyan szüntetjük meg, és milyen módon kompenzáljuk. A fedélzeten dolgozó kollégáim a tanúim, hogy elég nehéz észérvekkel meggyőzni az utast késés esetén. Ezután tényleg nem ezt vártam a saját Jogi Osztályunktól. Bár a válaszomat azóta is rettentően megbántam, és szégyellem, azért álljon itt mementóként! A stílusom a megszokott volt.

"T, Kolléga (sajnos a nevét nem jegyeztem fel)

Voltam oly szorgalmas. és kigyűjtöttem a késések okait az elmúlt időszakra:

November 15. MA600 időben elment. (3 percen belüli késés)

MA602 időben elment. (3 percen belüli késés)

November 16. MA600 késés a célállomás időjárása miatt

MA602 Késés a budapesti reptér adottsága miatt (kevés az utas számhoz a reptér kapacitása)

November 17. MA600 késés a célállomás időjárása miatt kapott résidő következtében

MA602 műszaki ok (6 perc késés)

November 18. MA600 késés a budapesti reptér adottsága miatt

MA602 biztonsági ellenőrzés miatti késés

November 19. MA600 budapesti reptéri adottságok

November 20. MA602 budapesti reptéri adottságok

November 21. MA600 késés a célállomás időjárása miatt

MA602 budapesti reptéri adottságok

November 22. MA600 a célállomás időjárása miatti résidő

MA602 időben elment

November 23. MA600 a célállomás időjárása miatti résidő

MA602 budapesti reptéri adottságok

Ebből látszik, hogy a megoldásra a Malévnak többféle, hatásos lehetősége van. Amihez viszont kérhetjük, elvárhatjuk a felelős kormány hathatós támogatását is!

1. A Malév kiképzi magát a Teremtőnek, és állandó jó időt varázsol a brüsszeli repülőtér fölé.

2. Megszünteti, illetve megtiltja a Malév járatok érkezési idejében bármilyen más járat leszállását, hogy emiatt ne kelljen Budapestről, a résidő miatt késve indulni!

3. Azonnal másfélszeresére bővíti a Ferihegyi repülőtér utaskapacitását, hogy ez ne legyen akadálya a járat pontos indulásának!

4. Egy mozdulattal agyoncsapja azt a Murphy nevű, idegesítő pacákot, aki azt merte mondani, hogy ami elromolhat, az el is romlik, Így biztos nem lesz műszaki késés sem!"

Ha ez megvalósul, garantálom, hogy senkit nem hagyunk a gurulóút szélén!

Reggeli mese

Ha létezik Esti mese gyermekeinknek, akkor mi megérdemlünk egy Reggeli mesét felnőtteknek! Csak, hogy vidámabban induljon a napunk!

Az elkövetkezendő időben, 3-5 naponként megleplek egy-egy vidám, nagyrészt saját gyártású sztorival.

Elsőként a "Malév és a rusnya vulkán" c. reggeli mesét olvashatod 4 részben. Szóval, vidám jó reggelt!

Mese a Malévről, és a rusnya vulkánról. 1. rész.

"...A purser csak kicsit akadékoskodott, de azután beleegyezett, és tájékoztatta a kapitányt. Kublaj fogta a hátizsákját, és lassan elindult a kijárat felé. Kilépett a hűvös reggeli fénybe, és elnézett a távolba. A kristálytiszta időben a táj csodálatos látványt nyújtott.

- Egy év elég, azután majd meglátjuk! - merengett, és megállított egy munkaruhás férfit.

- Jó reggelt! Mondja, azt a csodálatos hegyet, ott messze hogy hívják?

- Eyjafjallajökull.

- Egészségére!

- Nem, nem! Ez a neve! Eyjafjallajökull, és vulkán

- Nyugodt?

- Köszönöm kérdését, már ittam pár kávét!

- Nem maga! A vulkán!

- Ja, az igen. Csak füstölögni szokott, de nem vészes... (részlet a Ferihegy 2A. c könyvből)

És akkor ez a vulkán!

Szépséges kedvesem üzleti úton Madeirán lopta a napot, meg még azt, amiről listát nyomtam a kezébe induláskor. Közben kitört ez a roppant hülye nevű Eyjafjallajökull vulkán Izlandon, oszt tele is lett a ventilátor. Én, meg mint a szorgos torkos borz derékba is kaptam a hamut nappalos szolgálat címén. Volt például egy előző este kint ragadt repülőm Amszterdamban. A kapitány dél körül hívott, hogy most akkor kimennének várost nézni, mi a véleményem? Mivel már tudtam, hogy egész Nyugat-, és Észak-Európa bezárt, mint a fagyasztóbolt az eszkimóknál, mondtam neki, hogy idejük annyi, hogy este még a piros lámpás negyedet is felkereshetik. Többször.

Ezek után következzen a kalandok hihetetlen sora.

A sors útjai, avagy hogy lettem hős a hajózó kollégák, és kolléganők között. Volt egy másik járat, az Ferihegyről Madridba tartott, de az indulási ideje pont egybeesett volna a - 10 perccel korábban megismert - magyar légtér teljes lezárásával. Kitaláltam, hogy előrébb hozom az indulást fél órával, így még éppen kirepül a zárás előtt.(az olaszok is ezt próbálták utánam csinálni, hogy fél órával előbb indulnak Pestről, de a mi madridi járatunk után 5 perccel már nem engedte el őket az irányítás. Nem értek volna ki a légtérből. Hiába, no! Az Alitaliánál nem én szervezkedtem). Volt a madridi járaton vagy 100 utas, akiket sebtében kellett összetoborozni, azzal a rizikóval, hogy 1 perc késés sem lehet utas/poggyász/92,-es meg az összes 30-as kód miatt! (mert akkor ugye az olasz F1-es versenyző a szélárnyékból elénk kerül, és a futamunknak annyi!) Sikerült időben elindulnunk, és a 100 utas legalább elrepült! Ennek a járatnak a kapitánya hívott a fedélzetről, hogy úgy látja, hogy lehet, hogy ez nem lesz fél napos túra a kék vonalon, úgyhogy rendeljek neki vacsorát. Összehúztam magam, attól félve, hogy a plafon a nyakamba szakad. Mondtam neki, hívja fel az amszterdami kapitányt az ottani piros lámpás negyedben, faggassa ki ezekről a teendőkről, mert neki ez ott teljesen olajozottan halad. Ez volt péntek este. Szombat reggel Csilla visszaindult Madeiráról, ahol hétfő óta dolgozott. Amikor elindult a Funchal-Lisszabon-Prága-Budapest útvonalon, Ferihegy még úgy nézett ki, hogy csak délig van zárva, utána meg hogy csak este 7-ig. Mivel Csilla gépe másnap reggel 8 körül szállt volna le Ferihegyen, nem izgultam. Persze beütött a mennykő, és Prága meg Ferihegy zárva maradt. Csilla Lisszabonban rekedt. Szállás, ideg, aggódás, telefon doktor. Éjszaka nem igazán tudtam elaludni, amikor hajnal felé beugrott a tuti megoldás: (folyt. köv.)

A Malév és a rusnya vulkán. 2. rész.

Szóval: éjszaka nem igazán tudtam elaludni, amikor hajnal felé beugrott a megoldás, hogy mit is kezdjek a félúton árválkodó kedvesemmel:

- Laci, te nagyon hüje vagyol? - van egy géped, Lisszabontól egy köpésre Madridban, ott már van egy szuper Maléves kolléga, meg kint van a 10 fős személyzet, a meghosszabbított szállásával, meg a kiharcolt vecsernyéjével. Az Ibériai-félszigeten ráadásul a járatok továbbra is virgoncan röpködtek kelet-nyugat irányban, mintha mi sem történt volna. Nosza, másnap Csillát átküldtem Lisszabonból Madridba, hogy ennyivel is közelebb legyen hozzám, mert tudtam, hogyha kijön a NOTAM a ferihegyi reptér nyitásáról, az a gép mozdulhat meg először. Lévén, hogy a leghosszabb repülés idővel rendelkezett, plusz a kertek alatt, a Földközi-tenger simogató, bársonyos vize felett, távol a vulkáni hamutól jött volna haza. Aztán persze a portugál elintézte a kedves utast, mert a visszaúti jegyet úgy kezelte, mintha a Lisszabon-Madrid szakasszal lerepülte volna az egész Lisszabon-Prága-Budapest utat .Ott állt szegény, egyedül, jegy, és férj nélkül, mivel a helyi erő volt oly kedves, hogy a reklamálás ellenére is elhajtotta. De kitaláltuk a madridi állomásvezetővel, hogy van nekem egy Maléves ID kártyám, és amin rajta Csilla neve is. 10 perc múlva Madridban volt a jegy. (ha a kedvesemről van szó, a kreativitásom a troposzférában érzi otthon magát). Csilla meg megint szállodába ment. és ki is használta, amilyen kis felfedező! Hétfő délután aztán el is indult vele a járat Madridból haza, teltházzal. Még beszállás előtt, a kapunál beszélgetett a személyzettel (merthogy ő az ÜFI kolléga kedves oldalbordája), a kapitány meg rácsodálkozott, hogy, hogy a bánatba sikerült ezt elintézni, hogy ez a járat hazarepüljön Budapestre, amikor Ferihegyről még egyetlen egy Malév járat sem szállt fel addig a pillanatig. Az én kedvesem erre rettentő szerényen magára mutatott, hogy mindez bizonyára miatta van. Na, lett is hirtelen nagy vidámság. Érkezéskor azért az egyik kolléganőm megállította:

- Mondd meg a férjednek, hogy köszönöm! - na, valahogy így keletkeznek a legendák. Hogy Sliho, az ideiglenesen Szadán állomásozó állampolgár, ezt is el tudta intézni. Hogy legkorábbi engedélyt szerzett, meg szétfújta a hamut egy Malév gép előtt, ami keresztülrepülte fél Európát, csakhogy a kedvesét újra viszontlássa.

Mindenesetre nagy megkönnyebbüléssel öleltem magamhoz a betonon, miután lesietett a lépcsőn, és boldog sírásban törve ki, a nyakamba ugrott. És a pilótafülkéből is meglepően jókedvűen integetett a kapitány kollégám. Naná hogy vidám volt! Merthogy az amszterdami fiúk megpukkadnak, hogy ők Madridból hazajöttek, a másik csapat meg ott kint már migrént kap a piros színtől, meg a tulipános fapapucstól. Ugyanis Európa repülőterei a Madrid - Róma--Budapest tengely felett továbbra is zárva voltak még. Mellesleg ezen a gépen hazahoztuk a magyar pénzvilág két fejét is. Oszkó urat, és Simor urat is. (itt azért felmerül az adekvát kérdés. Jobb lett volna kint felejteni őket?) Szóval mi lett volna, ha pénteken nem hozom előbbre a madridi járat indulását fél órával, és a csodás Boeingünk nem száll fel? Egy sztorival, meg egy oldalbordával biztos kevesebb lettem volna! Kedd reggel nappalos szoli, ekkor meg az üzemelés újrakezdését kaptam a nyakamba. És egy légitársaság működésének újraindítása csak egy hangyabokányi fokozattal kellemesebb, mint egy hasmenéses elefánt házaspár ketrecének a kitakarítása. Szóval nyakig a melóban, mindkét fülemen telefon, a harmadik a gatyámban csörög, erre kapok egy e-mailt, hogy megbeszélés 10-kor a teendőkről, a legfelsőbb kereskedelmi és üzemeltetési vezetés megtisztelő részvételével. Gondoltam megy a fene, van nekem elég dolgom! De aztán a főnököm csak rám szólt, hogy menjek már, mert nálam jobban egyelőre úgysem tudja senki jelenleg, hogy mi is a szitu a ferihegyi betonon, no meg Európa légtereiben, repülőterein. Szóltam a kollégáknak, akinek a Laokoón-csoport mintájára lógott egyszerre 2 telefonzsinór a nyakukban, és pápá-t intettem. Nekik ettől nem lett jobb kedvük. (folyt.köv)

A Malév és a rusnya vulkán 3. rész

Az értekezletre tartva, előtte megnéztem a Ferihegy 2. induló szintjét. Csüggesztően üres volt. Néhány sarokban kitartó, láthatóan vidám fiatalok rendezkedtek be, hosszabb távra. Polifoam matrac, ásványvizes palack, kávés pohár, chips és egy reptéri Supervisor, a világ élvonalából: Mr. Jack Daniels. Már ettől elmosolyodtam. Jó volt felszívni a pozitív kisugárzásukat! Bár a csarnok lehangoló látvány volt, de tudtam, hogy pár óra, és a repülőtér újra pezsgő-nyüzsgő metropolis lesz. Lesiettem a kocsimhoz, miközben eszembe villant, hogy a vulkán előtt két nappal a kereskedelmi vezetéstől megkaptam, hogy nagyon kontár döntést hoztam, amikor nem hagytam Rómában 40 magyar diákot, akik a Nápoly - Róma autópálya baleset okozta dugó miatt 10 perccel lekésték az eredeti indulási időpontot. Hosszú a sztori, (a Ferihegy trilógiában megírtam), a lényeg, hogy hozzá nem értő módon döntöttem. Az én koromban a hiúság már nem igazán élvez prioritást, a szakmai hírnevemre viszont durva kényes vagyok. Ugyan harcoltam a döntésem mellett, de lepergett a kritikusomról. Szóval megérkezem az értekezletre, ott az összes kedves guru kolléga, mindenki magyar, megkezdődik az ismertető. Két perc múlva befut a komor kereskedelmi vezérkar. Csupa külföldi, északról és délről. Üstöllést átváltunk angolba. És innentől képedek elfelé, fénysebességgel. Hogy sovány vaddisznó vágtában értesítsük a sajtót, hogy már működünk! És ezután rögtön indítsunk is különjáratokat öt célállomásra, a meglévő menetrendiek mellett. (a szóvivőnk ekkor csuklott egyet). Jön a nemszeretem kérdés:

- És ki oldja ezt meg a flottán belül? - mindenki rögtön rám néz (kellően kárörvendő, 5. sebességi fokozatban). Kényszeredetten bólintok, de ez csak annyira látszik jelentkezésnek, mint az oviban, a tökfőzelék repeta kérdésre.

- És hogyan? - jön a következő, már direkt pacekba rám szegezett kérdés. Nincs mese, felállok, lassan odasétálok a táblához, miközben próbálok emlékezni a napi rotációra, felskiccelek egy aznapi menetrendi listát fejből, mutatom, hogy ezekből a délutáni járatokból el lehet törölni ötöt, mert a Benelux, meg az észak-német légtér jelenleg még rizikós, a skandináv viszont biztos kakukk, és akkor lesz helye azoknak, amiket felírtak.

- Oké! - könnyebbülök meg a választ hallva. Nem kis operatív meló, de talán sínre tehető. Ám ekkor folytatódik a tobzódás. További célállomások kerülnek a táblára, valamit az, hogy mindenhová rögtön két(!) járatot küldjünk, és három(!) órán belül, a lehető legkorábbi indulással! Nézem a mostanra nagyon boldog vezérkart, és nem akarom elhinni! Tudják ezek egyáltalán, hogy milyen iparágban dolgoznak? És nincs egy sem, akinek a fékezett habzású neon kigyulladna a fejében, hogy ez így milyen nagyon necces? Próbáltunk érvelni, hogy hogyan értesítünk több ezer utast, és hogy 3 órán belül ez tök felesleges próbálkozás! Hiába. Elkapta őket a gépszíj, és a saját nagyságuk fölé fonott glória miatt nem látták a lábuk előtt röhögő, banánhéjjal kirakott lépcsőket. Amin meg mi fogunk egy nagyot perecelni! Na, ekkor, a kiábrándultság, no meg a négynapi stressz akaratlanul is kibuggyant belőlem, és megszólaltam magyarul:

- Mi a lószart keresek én itt? - folyt köv.

A Malév és a rusnya vulkán. 4., befejező rész
(korábbi bejegyzések az előző posztokban megtalálhatók)

Szóval ott tartottunk az értekezleten, hogy kiakadtam, kifakadtam:
- Mi a ló...t keresek én itt? - ketten mertek kuncogni nagy titokban, meg Limburger Lóri kérdezte meg, odahajolva, és halkan nevetve:
- Az értekezleten, vagy ennél a légitársaságnál? A külföldiek - szerencsémre - az általam összefirkált táblát delejezték, pedig lehet, ha odakapják a fejüket már nem dolgoztam volna tovább a Malévnél. Lemondóan legyintettem, és a többieken is láttam, hogy próbálják feldolgozni a várható megpróbáltatásokat. Visszamentem a helyemre, eltöröltem a 8 járatot, leszerveztem az 5 újat (engedélyek, útvonalak, repülők, személyzetek, catering ...), és amikor végeztem, megkönnyebbülten dőltem hanyatt. Erre a színem elé járul a kereskedelem jeles képviselője, aki 5 nappal korábban "unprofessional decision"-ként értékelte a munkámat, kontárnak nevezve a római, 40 diákot megváró döntésemet. Nincs szemkontaktus, viszont vakargatja a fejét, hogy hát izé, meg hö.., meg hó..., de a betervezett ötből négy járatra nincs utas, és így talán mégse kellene repülni. A mosolyommal simogattam meg a kissé hajgyűlölő buksiját. Időközben azért bevillant, hogy a riasztott személyzetek, a kollégák, na meg az utasok mit is gondolhatnak, és hogy anyám már biztos kifogyott a csuklás elleni, egy évre előkészített varázsszeréből. Nosza, 4 frissen beállított járat eltörlése, 4 korábban törölt visszaállítása. Ekkorra már szerintem a crew szolgvez, a jegykezes, és Helpes kolleginák, a teljes Forgi is az ügyeletes mentőst keresték égre-földre, hogy a kényszerzubbonnyal, meg wheelchairrel ugyan nézzen már be az OCC-be, mert ott tuti meló van!
Szerdán, a beindulás második napjának végén, esti műszakban, már jócskán garancián túli, szivacsos aggyal bambán néztem ki a fejemből a kitisztult levegőjű világba. Miközben két komoly megjegyzést kaptam szeretett kollégáimtól:
- Slihókám! Ha az ÜFI-k festők lennének, te lennél az igazgatók Beethovenje.
- Remélem, egyik gyermeked sem tervezi, hogy itt kíván dolgozni! -(nahiszen!)
Apropó, kollégák! Ezek után, a magas vérnyomásra kapott új gyógyszert bontom az ÜFI székében, és a következő tájékoztató került a kezembe:
Lehetséges mellékhatások: Szájszárasság, gyengeségérzés, hátfájás,mellkasi fájdalom, végtagödéma, ájulásérzés, szédülékenység, fejfájás, szédülés, hasi fájdalom, hányinger, szívdobogásérzés, szapora szívverés, Izomfájdalom, hörghurut, bőrviszketés, hugyhólyaghurut, vizelet visszatartási zavar, fáradtság, álmosság, orrdugulás, és/vagy nátha, hasmenés, hányás, izgatottság, remegés, bőrkiütés, vérlemezkeszám-csökkenés, apró vérzések a bőrön, orrvérzés, alacsony fehérvérsejt szám, véres vizeletürítés, epepangás, májgyulladás, Sárgaság, homályos látás. Szórványos esetben a hímvessző tartós, és fájdalmas merevedése. Na, felolvastam a virgonc kollégáknak a teljes választékot, hogyha lefordulok a székről, legalább tudják már, hogy mitől van. A csibészek mit válaszoltak, persze kizárólag az utolsó mondatra koncentrálva?
- Rendben Sliho, és azt is megígérjük, hogy nem fektetünk hasra!

Mert minden jó, ha a vége is! Micsoda buli volt?

Mese az első repülésemről és kapcsolódó sztorik

1. rész

Még valamikor a '80-as évek elején, amikor még gyors és gépkocsivezetőként, egy 100-ra 31 litert fogyasztó Gaz 51-es paripát lovagoltam Dunaújvárosban, volt egy vállalati kirándulás + ígéretes maligán buli. Irány Várna, Aranypart! Ferihegy 1. Balkan Air Tu-134-es. Beszállunk, leülünk, majd rögtön ki, vissza a buszba. Szerelők rohangálnak alkatrészekkel, mi meg vidám tudatlansággal szemléljük a történéseket, majd hosszas várakozás után, vissza a terminálba. Tájékoztatás: ma nincs repülés. A szamoljet most nem jet. Irány éjszakára a Volga szálló (mára elszálló emlék). Na persze megint az én szobám volt az útfelejtő buli helyszíne. Nem tudom hány üveg vörösbor fogyott, de egy kezemen nem tudtam volna megszámolni. Sőt talán a lábujjaim is kellettek volna, ha még tudtam volna számolni, és ellátok odáig. Reggel másnapos ébredés. A szintén sofőr unokabátyám (R:I:P.) a komódról lelógva horkolt, az ágy mögül meg két pár láb látszott ki. Egy roppant kecses, meg egy nagy büdös. Én a földön feküdtem, és ahogy felnéztem egy hatalmas dekoltázst láttam. Az ágy szélén könyökölve vigyorgó, nagy, szőrös mellű hentesét. Brrrr...! Olyan volt a felkelésünk, hogyha bármely forradalom így kezdődik a történelemben, ott is a kocsmába ment volna inkább a felhevült csapat. Újra a reptér, és végre repülés. Érkezés, transzfer, célállomás, röhögés. Az elhelyezésünk egy nem kommunista - értsd: csillag nélküli - kempingben, egy domboldalban, faházas szálláson volt, ahol a roppant egyszerű szobát unokabátyámmal. osztottam meg. Szóval, első nap mentünk le a lejtőn három dolog miatt: 1. valami reggeli 2. a helyi boltban az adekvát 8 üveg, bolgár konyak. Mi Fehér darunak hívtuk, már nem tudom, mi okból. 3. No meg az 1 levás bolgár matróz póló (sok-sok példány), az a keresztben csíkos (16 kemény magyar forintért). Szóval lefelé menet a sportpálya kerítéséhez ki volt kötve egy fekete kecske. Szép állat volt, harmadnap már messziről mekegett amikor meglátta az aktuálisan tajt másnapos, de rendkívül szomjas társaságot. Én meg egy hót trendi vászoningben támolyogtam naphosszat, amiről ma már tudom, hogy bowling ingnek hívják, a fehér ing hátán sötétkék csapásirány bevarrva, egyébként művészi, két haláltusáját vívó vitorlással a cici tájékán. Na, ebbe szerelmesedett bele a bolgár pincér az étteremben. Mindenáron le akarta rólam imádkozni. A negyedik napon elegem lett, és papíron kiszámoltam neki, hogy az én - gagyi piacon - vásárolt ingem neki belekerülne 500 Ft-nyi levájába.(fél havi fizuja, nekem azt hiszem 150-be került. Hja, más világ volt). Igen csúnyán nézett, mire azt tanácsoltam neki, hogy akkor mutogassa a dús balkáni mellbozótját a sopszkához. Szóval el is felejtettem az epizódot, jól berúgtam. Másnap reggel nem láttuk a kecskét, viszont névnapom lévén, 12 darab zöld üveget vettünk, hogy este tábortűz a parton. (folyt. köv.)

2. rész

Szóval ott tartunk, hogy a reggeli lefelé támolygásnál már nem láttuk a fekete kecskét. Estebédre valami hagymás-fokhagymás húspogácsa volt, és már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor a pincér roppant készséges, ám furcsamód enyhén kárörvendő arcára néztem. Nem tettem, bekajáltam, mert a napközbeni konyak durva éhes volt. Na, este le a partra, tűzgyújtás, névnapi köszöntések, koccintások. Az ünnepelt meg hirtelen jobbra, a második homokbucka mögött lőállást foglalt el. A tüzérségi zajtól a díszes kompánia, az ájtatos együttérzéstől teljesen elalélva, olyan heveny röhögő görcsöt kapott, hogy a tünetek csillapítására alkalmazott Martinitól rögtön megszabadultak a kecske rájuk eső részétől. Persze ők az input oldalon. Szóval aznap este az Aranypart jelzője kicsit átkeresztelődött. A franc sem tudja a megfelelő nevet nekije. Teljesen elgyengült állapotomban a hentes cimborám szállítmányozott haza, aki egy hihetetlen jó arc volt. (egyébként kiköpött Bárdosi Sanyi) Befelé menet az országba, a vámosok kiszúrták a handzsár méretű hentes kését. A barátom a világ összes nyelvén tudott bégetni, muuúúzni, és legfőképpen röfögni, ezért roppant tanulságos volt, amikor az előbbi hangeffektusokkal, a tranzit padlóján négykézlábra ereszkedve, a dagonyázás, illetve a földtúrás pantomim jeleivel megpróbálta előadni, hogy neki ott a messzi távolban mi is a foglalkozása. Persze hogy elvitték, mert azt hitték, hogy máktermesztő-fogyasztó.. Nem csodálom! Az a produkció bármely cirkuszban vezető műsor lett volna. Szóval ez a hentes gyerek volt az, aki második nap reggel, nem ismervén a bolgár kemping guggolós, taposós, alul réses megoldás rejtelmeit, a dombtetőn lévő csoportos fabódé együttesben berúgta az első útjába eső budiajtót, beledöntve a békésen mélázó helyi delikvenst, szó szerint a háttérbe. (egy ilyen sztorit előtte már hallottam a gimiben, de kizártnak tartottam, hogy van olyan marha, aki ezt megcsinálja. A hentesem ma azt mondaná: Na, fogd meg a söröm!) Az, hogy az áldozat helyi alkalmazott volt, csak másnap reggel derült ki. Hentesünk a reggeli gyomormorgásra felugrott, felrohant a dombra, ajtó becsuk, talpal, és nyög. 3 perc múlva 4, azaz négy darab vízsugár irányult az alsó résen át, a hentes alsó rése felé. Nem tartott sokáig, viszont ahogy ezek után lejött a hegyről? Ha Mózes így jön lefelé, azonnal fejbecsapták volna a kőtáblájával. Nincs az az impresszionista festő, aki vissza tudta volna adni a látványt. Az ősz minden színe játszott a testén. Na meg rajtunk a vidámság összes foka. Barátosném bepisilt, én megállás nélkül csuklottam, unokabátyám pedig eldőlt, mert nem tudott állva maradni a röhögéstől. A többi nézelődő dettó. Ennyit magyar csoport még nem sírt abban a kempingben. Emléktáblát csak azért nem állítottak, mert a kőfaragó a röhögéstől háromszor rontotta el a feliratot. De persze itt nincs vége! Hős hentesünk egy üveg konyakkal a hóna alatt másnap reggel, balkáni rekettyebokornak álcázva magát, lesben állt a dombtetőn, az objektumnál. Az étterem reggeli nyitása előtt érkező helyi munkaerőre koncentrált. Aki bement, azt lábról indított rakétával beterítette. Mikor mondtuk neki, hogy itt azért ártatlanok is kaptak, annyit válaszolt, míves, jópalóc akcentussal:
-Nyiktó nyet átszuszvujet!
Irány haza!

Éjszakai repülés

Ikarosz novellám közönségdíjas eredménye november 9.-én kerül nyilvánosságra.
Addig hadd lepjelek meg valamivel. Erre a pályázatra beküldtem egy versemet is, aminek inspirációja az "Igazából szerelem" című film zárójelenete volt. Azok a spontán, titokban felvett repülőtéri találkozások. A boldog, könnyes, vidám egymást megölelő, egymás nyakába ugró emberek. Mi, akik dolgoztunk a reptéren, tudjuk, mit is jelent az érkező szint. Az illusztrációs kép is a sajátom. Ha sokáig nézed, meglátod a felhőkből érkező sasomat.

Éjszakai repülés

Mögöttünk Napmosoly, narancsként elfogyó
Előttünk gyémántsor, felette Holdfolyó
Embergép, rideg cső, belülről nyugtató
Hirtelen mozduló, gurulva felzúgó
Fénytérkép alattunk, felettünk Holdtölte
Sejtelmes völgyárnyék, s hegycsúcs, mind hófödte

Mélybíbor horizont, csillagok hona
Szorongva nézem, álmaim oda?
Nem lehet vége, nem ezért éltem
Elérek hozzád, átok nem volt soha!
Ülésbe feszülök, ujjaim fehérek
Halk hang szól felettem, magamhoz térek
Látom a vonalat, hogy hozzád elérek
Hosszú lesz, gyötrődök, remélem megérted!
Hagytam, hogy válassz, én vagy a messzeség,
Már nem tenném, rájöttem. Azóta szenvedés

Álmot sző a zaj, az emlék eláraszt
Látlak futni, sírok, s tudom, mi elválaszt
Nem hiszed, de félek, ha nincs érkezés
Kár volt repülni, nincs jó ébredés
De süllyedünk, érkezünk, magamhoz térek,
Arcodat látom, arcodhoz érek
Félni kezdek, rettegek, mi lesz, ha nem vársz?
Ha nem rám vágysz, az út végén nem állsz?
Remegő térddel lépek egyre beljebb,
Nem látlak sehol, ugranék feljebb.

Elfogynak mellőlem, magányos lettem
Kit vádoljak? Senkit, magamra vettem.
Felnézek, s nem hiszem, mégis csak érkezés
Szeretlek, szeretlek, s karodba repülés!

Éjszakai szolgálat az OC-ban

Mese a Malév Operatív Irányítási Központ (népszerű nevén: OCC) egy szokásos éjszakai szolijáról.

Mert az élet éjszaka is zajlott rendesen, és néha fura dolgokat produkált. Az esti 11 órás madárkáink a betonon állva, a szokásos nemmegy/demegy/tojjjjukmeg! mód után megnyugodva, kireppentek az olajfák, és olajkutak felé, volt időm bogarászni. Bedobtam a nevem egy anagramma gépbe. Aztán csak néztem, hogy a slihoczki lászló betűkből mi jött ki: Na, lássuk! "csókol hisz zilál, csikló szol zihál". Hoppá-hoppá, le'buktam, mondaná egy francia nyelvprofesszor. Tovább!!!

Pár nappal azelőtt bedöglött a mikrónk. Nosza, vateráztam egyet, és behoztam. Persze kiváltva a vezető e-mail reakcióját: - Kedves Kollegák! Örömmel láttam, hogy a mikró az OCC-n belülre került, teljesen egyet értünk. Gondolom, aki az asztalra tette az észrevette, hogy a szép tiszta szobába egy ótvar, koszos hosszabbító került úgy szem elé, ami nyilván mindenkinek bántja a szemét. Aki üzembe helyezte a mikrót az OCC-ben az legyen szíves a hosszabbítót megtisztítani. Köszönöm! - ezt a választ sikerült rittyentenem:

"Kedves Főni! Mivel a hosszabbítót a te asztalod mellől loptam el, gondolom Te vagy a jogos tulajdonosa. Meg voltam győződve, hogy ez az állapot a Malév standard. Puceválunk ezerrel!!! Üdv Sliho" - még én is elmosolyodtam a válaszomon, amikor csörrent a "PIROS" telefon az asztalomon. Úgy hiányzott, mint művirágnak a műtrágya! Hajnali 1 óra, ez csak bajt szokott jelenteni! Egy ismeretlen, de nagyon rámenős hölgy van a másik végén.

- Üdvözlöm, kivel beszélek? Maga a harmadik illetékes, akihez kapcsoltak. Remélem maga tényleg elég illetékes, és segít nekem!

- Jó napot! Ez a Malév, magyar nemzeti légitársaság operatív központja. Slihoczki László ügyeletes forgalmi igazgató vagyok. Miben állhatok rendelkezésére ebben a kései órában? - nyújtom az időt, hogy felkészüljek a legrosszabbra.

- Kérem, tudna nekem abban segíteni, hogy egy járatról az utaslistát hogyan szerezhetném meg?

- Sajnálom Hölgyem, de egy járat utaslistáját személyiségi okokból senkinek nem adhatjuk ki!

- Miért nem, ha az nekem életbevágóan fontos? Értse már meg, jóember!

- Hát, kedves hölgyem ezt én elhiszem. De ha tudná, hogy mennyi féltékeny férj, feleség, dühöngő barát, barátnő kér ilyent tőlem, nem kérdezné ezt! Bár, ha mindegyikőjük ilyen jellegű kérésre felajánlott anyagi ellenszolgáltatást elfogadtam volna, már Hawaiin kortyolnám a Black Russiant, és roppant hiányos banánszoknyás Pamela Andersonok hevernének a mellettem lévő napozóágyon! Szóval, nagyon sajnálom, de nem teljesíthetem a kérését! - próbálom hosszú hablattyal elterelni a témától. De a boszi persze nem tágít.

- Akkor, kérem, segítsen! Hogyan tudnék mégis hozzájutni egy ilyen listához?

- Hitelt érdemlően, BM-es visszahívással igazolja magát, hogy ön egy nyomozást vezető, magas rangú magyar rendőrtiszt! A nyomozás érdeke meg megkívánja az azonnali adatközlést! És azonnal megkapja tőlem az utaslistát.

- De .....ez...ez... egy lezuhant járat volt!

- Öööö ... izé,....hoppá.....MICSODA????.....A Malévnek nagyon-nagyon régen nem zuhant le járata!

- De ez, amiről kérdezem, egy afgán járat volt.

- Afgán? Akkor elég, ha idejön, és most azonnal rám fogja a Kalasnyikovját! Rögtön odaadom a listáját!

Pár szusszanással később. Egy infarktusos utas miatt a visszaúti, Tel Aviv-i járat leszállt Isztambulban. Eddig a dolog "normál" emergency landing, na de utána?! Mint tudjátok a világ legszigorúbb biztonsági ellenőrzése ezekre a járatokra vonatkozik, és a nemzetközi helyzet is fokozódott, minden 8. utas a para volt. Beszéltem is vagy öt kinti, izraeli biztonsági növel/férfival. Tulajdonképpen ugyanazokat kérdezgették, de volt egy, aki felturbózta, és emiatt telesírtam a kagylót. Valahogy így:

- Utas neve, neme?

- Nemzetisége?

- Poggyászai száma, volt-e kézipogyó, ha igen, hány darab?

- Kivel utazott, azt hogy hívják? Annak neve, neme, nemzetisége?

- Az is kiszállt-e, annak a pogyóival mi van?

- Felment-e valaki a fedélzetre? (Nem b +!!! A csodás kolléganőim úgy dobták ki az ajtón az utast, miután példás alapossággal diagnosztizálták az infarktust).

- Hány éves a kapitány? - az idő meg ketyegett rendesen, vészesen közeledett az az időpont, amikor a BAL1, JOBB1 budapesti visszaérkezésre számított munkaidejét bukjuk, ha nem indulunk el. A harcot majdnem akkor adtam fel, amikor olyan kérés jött Tel-Avivból, hogy az elszállított utas, raktérből kivett pogyóját kell átvilágíttatni a török reptéri biztonságiakkal. Maaaaaaargit! (Gondolom a mentő valahol Isztambul külsőn járhatott. Találd meg, érd utol, és ...???) Lélekben már nekiálltam feladni egy hirdetést, hogy egy viszonylag jó állapotú Boeing 737-800-as eladó Isztambulban, érdeklődni nálam, számlaszám AzAsszonynál. Végül sikerült eljönni, de persze a reggeli rotációt szarrá kavartuk, mint új menyecske, a fordított szakácskönyvből főzött lekváros paszulyt. Lett belőle késés, személyzet,- és gépcsere, állóhely, meg gate váltás, kollégák jókívánsága terminál szerte,

Ezután a szoli, szorgos vége, reggel. Érkeznek haza a kedvenc, kékorrú madaraink. Pirkadat, éppen csak vörös az égalja. Beérkezik 12 járat, utána indul vagy 21, résidők egymás hegyén-hátán, sűrű ködök galaxis szerte, sztrájk az Endoron, nagy a káosz-nyüzsi a betonon, kapkodás, telefon, sztornó, rádió, enyhe hajtépés. Na, ekkor rádión jelentkezik az egyik érkező járat kapitánya, és panaszkodik oly rendesen, viszont teljesen jogosan:

- Szia OC! Érkezés előtt jeleztük, hogy van két tolószékes utasunk. Itt ülünk vagy fél órája, és nem jött értük senki.

- Utánanézünk, nem tudjuk hol akadt el az infó. Szerintünk roppant sok a melójuk, oda fognak érni, igyekszünk! - vélelmezem első blikkre.

- Ez rendben, de mit mondok a feleségemnek? Az ő autójával vagyok.

Igazgató úr immáron kellően laza, és bevette a reggeli vigyorogjámánbármilesz tablettát.

- A "Drágám, dobtam a barátnőmet" vagy a "Drágám, vettem Viagrát" szöveg mostanság öléggé toplista gyanús! - a kapott röhögős válaszban található négybetűs szavakból azért elég pofás kis szótárt tudtam volna rittyenteni!

(Hiába, no! A világnak több szerény zsenire lenne szüksége. Olyan kevesen maradtunk).

Mesék Ricsi ifjúkorából 1.

A Balaton déli part egyik legnagyobb kacskaringós csúszdája volt Lellén a szabadstrandon. Pockok már érkezéskor kiszúrták, másnap nincs menekvés. Mielőtt Csillával elindultak a torony tetejére, a lelkükre beszéltem:

- Nem állunk fel, nem szállunk ki! Ricsi először, majd ha rendben leért, Alexa utána! És integetni indulás előtt, hogy lent ki tudjalak húzni benneteket a vízből! - el is indulnak sikongatva, kis idő múlva fent látom kalimpálni kis családomat. Látom Ricsit, amint integet felém, plusz az úszómestert, aki viszont a csúszdára mutogat.

- Mit mutogat ez a jóember? Tudom, hogy ott fognak lejönni, de amíg Ricsi ott van, addig nem kapkodok! - na, erre a csúszda aljában egy merő vigyorban megjelenik Alexa, és boldogan sikítva csobban a habok közé. Nem sokkal később megérkezik Ricsi is, akrobatikus vízbe érkezéssel, akit persze rögtön elővettem:

- Arany nagyfiam! Nem úgy volt, hogy előbb te csúszol, és Alexa csak utánad?

- Tudod Apa, túl veszélyesnek ítéltem!

Ülünk Lellén a Móló étterem teraszán, hatalmas napernyő alatt, 38 fok, dögmeleg.

Pincér jön, és roppant készségesen veszi fel az ebédrendelést, majd az alábbi párbeszéd közte, és Ricsi között.

- Akkor lesz pizza, csülök, gyümölcslé, cola, bor és sör. Szolgálhatok még valamivel?

- Igen, egy kis ketchupot a pizzához.

- Rendben! Még valamit parancsolnak?

- Lejjeb csavarná a fűtést? - kérdi Ricsi, a 6 éve minden pimaszságával.

Este otthon a szálláson, az általános szerviz keretei között Ricsinek lábköröm rövidítés. Csilla vágná, de Ricsi feje folyton belelóg a képbe.

- Húzd hátrébb a fejedet Kisfiam! Nekem kell látnom, hogy mit csinálok!

- Nem, nem Anya! Nekem kell jobban látnom, hogy tudjam, hogy mikor kell ordítani!

Ricsi régóta bombázott, hogy neki boxer alsó kell. Valamiért bent voltam az Auchanban, amikor megláttam, hogy férfi boxer alsó 299 Ft. Nosza, mondom, dőzsöljünk, megvettem a legkisebb méretet. Ricsi csillogó szemmel magára húzta, de persze nagy volt. Mint felejthetetlen barátunk, néhai Dvorszki Laja (Nyugodjék békében!), aki vagy 20 évvel megelőzte a korát, amikor már '73-ban olyan klottban kápráztatta el a tornaóra, és kosármeccs rajongóinkat, ami hónaljban ugyan szűk volt kissé, de térd alatt kellőképpen szellős viseletként szolgált. A rapperek, és az NBA varázslatos kezű sztárjai is csak a '90-es évektől kezdtek rátalálni a Lali féle gatyára. Szóval látvány dettó, Ricsi magára kapta, és meg is állt a derekán. Ám ahogy lépett kettőt, a gatya korca már bokamagasságban fityegett. Mondom neki:

- Na, majd az orosházi mama megigazítja a gumiját.

- Jó, Apa! De szólj majd neki, hogy ne túl szorosra, nehogy elájuljon a lompos!

Mese Toldi Miklósról

Történt, hogy az általános iskolám (Móricz, Dunaújváros) vezetősége, amolyan büntetésképpen megkapta a feladatot, hogy a Bartók művházban a Toldit színre kell vinni! Na, lett is futkosás helyből. Első a szereplőválogatás. Vígan rúgtam kint az udvaron a bőrt, a port, mikor mi jött kapásra, amikor fullajtár jön. Jelenés azonnal a tanáriban. Megyek, mit sem sejtve, ott ül a fél tanári kar. Magyar tanárnőm győzködi őket, hogy ez a gyerek a tökéletes jelölt. Fingom sem volt miről beszélnek. De kiderült, hogy a kedves tantó néni elmagyarázta, hogy ennek a kölyöknek olyan a feje, mint a szivacs, tanulnia sem kell a szöveget! (Hogy változik az idő? A szivacs megmaradt, csak lejjebb vándorolt a gyomor felé, ha valahol feltűnik egy üveg Bourbon). 

Na így kaptam szerepet a Toldiban. Ki nem találnátok mit? Az öreg Bencéét. Durva hosszú egy szöveg (Tiszteletem, Arany János Úr!), és miközben éjszakákon át magoltam, epekedve gondoltam arra, hogy miért nem én lettem Toldi? Hiszen ő erős, viszi az összes csajt a buliból, kardozik, hadászik, toportyánokkal, bikával, meg a lovag Pilsner Urquellel. Na, tettem is róla, hogy Toldi megbánja. 

A premierre már a harmadik Toldi nyomta a szöveget mellettem, aki a nyitó előadáson sűrűn elhallgatva, ijedten bámult a súgólyukra, ahol egy tantónéni guggolt, össze-vissza lapozva a szövegkönyvet. Mert persze a bevonuláskor elejtette az egész paksamétát, és nem lehetett súgni azt a kezdő jelentben, hogy "Toldi nem futott el, csak felállott szépen, S a bikát bevárta az utcaközépen". Bár már az én belépőm is fantasztikus volt. A nádasban megtalálám Toldit és aképpen szólok hozzá: "Jaj! eszem a lelked, beh jó, hogy meglellek, Harmadnapja már, hogy mindenütt kereslek; Tűvé tettem érted ezt a tenger rétet, Sose hittem, hogy meglássalak ma téged." Na, most akkor rakd össze a képet: bejön egy 146 cm magas öregember, gúnyában, ősz hajjal, majd a 14 évesek kiabálós, többszólamú, MUTÁLÓS hangján elénekli a fenti szöveget. Ez Kész! A drámai hatásnak annyi, a közönség halk vihánca feljött a színpadra is. Sebaj, lesz ez még jobb is! 

Volt egy jelentem a főhőssel, hogy a tábortűz mellé leültünk szalonnázni, kolbászt karikázni, majd jót húzni a kulacsból. A premieren minden gromek volt, kihúztam a kellék kulacsból a dugót, majd a tök üres kulacsot átnyújtottam, Toldi pedig jót "húzott" belőle. De persze a dramaturg kibújt belőlem! Milyen dolog már az, hogy egy üres kulaccsal imitáljuk, hogy iszik a főhős? Na, tele is eresztettem vízzel a csodás faragott kulacsot, és boldogan vágtam neki a második előadásnak. Odaértünk a jelenethez, ettünk, majd veszem elő a kulacsot, hogy "Igyál kedves gazdám!..." ám nem bírtam kihúzni a dugót. Na, persze a fa nem hülye! Nedvesség hatására dagad. Nem is kicsit. Nagyon! Miközben ülünk a tűz körül, az öreg Bence közelharcot vív egy kulaccsal, mindenféle karatéjos mozdulat kíséretében, Toldinak már könny csorog a szeméből, miközben sírós röhögősre áll a szája, Laczfi nádor és hada egymás hasát fogva vált harcképtelenné, a súgólyukból csak a lyuk maradt, a súgó valahol a lenti padozaton produkálta a csuklok-röhögök-csuklok mutatványt, az első sor meg érdeklődve nézi a darab teljesen újfajta értelmezését. Felnéztem, és megdermedtem. De, ugye Laci vagyok a hegyről, megoldom egyből: egy laza mozdulattal odaadtam a rettenthetetlen harcosnak a ledugózott kulacsot. - Ebből igyál Vitézem! - a végén vastapsot kaptam. Ma már tudom, hogy nem csak műértő volt a közönség, hanem komoly drukker is.

Mese Ricsiről és a rágógumiról

A stand-up házhoz jött. Leírva nem olyan jó, de aki vizuális típus, annak bejöhet! Ricsi, alias Nagypocok szeretett velem vásárolni a Tescóban. Beleült a kihajtható gyermekülésbe, és vidáman szemlélte a körülötte kóválygó kerge nagyvilágot. Szóval, állunk a sorban, előttem jóképű tinédzser srác, 4 csomag rágó, és két csomag, hasonló csomagolású Durex Extra Safe.
Szereplők: Pénztáros, Srác, Ricsi, meg én.
P.: - Hány éves vagy?
S. - Tizenhét
P.:- Akkor sajnos ezt nem veheted meg! - tolja félre a pénztáros a két Durexet.(a mai napig nem értem, hogy mi baja volt vele. Hacsak az nem, hogy a kölyök kiköpött Alain Delon volt, és nem a kasszás Erzsi miatt vette volna a cuccot)
Srác meghökken, tanácstalan, én meg rém könnyelmű vagyok, megszánom.
É.: - Majd én megveszem helyette! - mondom a hölgynek. A pénztáros rám néz, bólint.
R.: - Mit veszel meg neki Apa? - kapja fel Nagypocok a fejét, azonnal szagot fogva.
É.: - Hööö, hóóó...rágógumit - mondom kis habozás után. A pénztárosnőn eluralkodik a jókedv, srác meg rögtön elfordul.
R. - De ő miért nem veheti meg magának? - néz a kölyök értetlenül.
É.: - Mert a vételhez túl fiatal, rágni viszont már tud - pénztárosnőből kitör a röhögés, a srác válla is elkezd rázkódni némán. A szomszéd pénztárosnő is idefordul, mosolyogva.
R.: - Miért? Hány évesnek kell ehhez lenni? - kérdezi Ricsi, bulldogként el nem eresztve a témát.
É.: - Ehhez a gumihoz 18-nak - mondom, de már én is alig tudom tartani a nagy komoly családfő pózát, miközben régi, ködös emlékek miatt virgonc-kacagósra állna a szám. (az az első felhúzás nem volt Kakukkos Óra mód. A Röhögő Kakukk találóbb kifejezés.)
R.: - És miért nem veheti meg most ezt a gumit? - a kölyök kitartó, azt azért meg kell hagyni!
É.: - Mert túl csípős, és emiatt vigyázni kell a szájban! - zártam le a diskurzust. Pénztárosnő a szék alatt, a srác a soha el nem ejtett visszajárót bogarászta a földön, a szomszéd pénztáros könnyei folytak, miközben a térdét csapkodta. Kell nekem jószívűnek lennem, hogy aztán ilyen csapdából ne tudjak menekülni! Még távozáskor sem hagyta nyugodni a kiskrapekot a közjáték. Nem értette mi történt. Hát persze, hogy rákérdezett még egyszer:
- De tényleg, Apa! Miért vetted meg neki?
- Nem vettem meg neki, csak helyette! Mert én is volta tinédzser, és én is szerettem ezt a típusú rágógumit. - mikor hazaértünk, még javában vigyorogtam. Mondom Csillának:
- A "Hogyan vegyünk kiskorúként óvszert" című szexuális felvilágosító előadásom, gyakorlati példán szemléltetve a mai nappal kipipálva!

Mese a gyógytornáról

Egy, a közeli jövőben lehetséges műtét miatt rá kell gyúrnom az összes lábizmomra. Erre a leggyorsabb megoldás egy gyógytornász, aki kellő szakértelemmel tud mosolyogva megnyuvasztani.
A hölgy bizonyosan profi - és ezt tényleg határozottan állítom - mert a következő mondatok már elhangzottak tőlem:
- Az ügyvédeim délután felkeresik Önt!
- Hölgyem! Pár amerikai államban ez után a pozíció után már el kellene vennem feleségül!
- Nevezze meg a segédeit!
- Jogában áll hallgatni! Minden, amit mond felhasználható Ön ellen....

A fogalakozás végén, talán mert átérezte a hangulatomat, vigasztalni próbált:
- Nyugodjon meg! A műtét után elég sokan nagyszerűen teniszeznek például.
- Úgy gondolja, hogy én is, hasonlóan nagyszerűen fogok teniszezni a műtét után?
- Biztos vagyok benne!
- Ez viszont szuper! Eddig ugyanis egyáltalán nem tudtam teniszezni - szóval, bár terveztem, hogy átállok - fekszem a gyógy-thai-svéd masszázsra a megnyuvasztásom helyett, de most inkább kivárok, és irány a vörös salak!
Wimbledon vár!

Akkor induljon a Farsang!

Malév Cargós buli után, hajnal négykor, egy részeg csapat verte fel a XIII. kerületi, Kassák L. utca csendjét. Fejük fölött kinyílt egy ablak, és egy asszony dühösen kikiabált, hogy hagyják már abba a lármázást.

- Bocsánat Hölgyem! Ez az a ház, ahol a Sliho lakik? - kérdezte a nőtől az egyik tántorgó.

- Igen, itt lakik.

- Akkor jöjjön már le, aztán válassza ki közülünk őt, hogy a többiek végre hazamehessenek!

Ügyet intézek a hivatalban, január 2.-án. Helyi adóval kapcsolatos kitöltendő papír, ingatlan ismérvei, tulajdonosok (mi ketten, Csillával) stb. Mondja a hölgy:

- Ingatlan adatait ide, utána a tulajdonosok, de maga legyen felül!

- Hát, mint általában, de higgye el, vannak izgalmasabb ötleteim is!

Kicsit elkapkodtam reggel az egyenruhába történő átöltözést, az utolsó mozdulat elmaradt. Belépek az irodába, kollégám röhögve rám néz, majd így szól:

- Ha az egér, adj neki sajtot!

Nos, kedves Kolleginák! Tegyétek a szívetekre a kezem! Van bármi közöm ahhoz, hogy a beosztott ezek után a Cape Verdei Praia repterének AFTN forgalmazást elemezte, két órán keresztül? Na, ugye!

A sztorit egy kereskedelmi rádió archívumából hoztam. Az egyik tévé pályázaton keres műsorvezetőt. Az egyik jelentkező sunyi tekintetű, mint egy tolvaj. A másik dadog. A harmadik énekel, a hanglejtése ordenáré. A negyedik délceg, jó megjelenésű, ömlik belőle a szó, csodás dikció, jól öltözködik, idegen nyelveket beszél, de. időnként nagyokat kacsint. Mondja is neki az egyik pályáztató:

- Uram, meg kell értenie: nem lehetünk elnézők! A jelenlegi helyén, a rádióban ön talán még megfelelne, de hát mi televíziós műsorvezetőt keresünk. Visszás lenne, ha a híradóban azt olvasná: "a kormány adót csökkent" vagy "növelik a nyugdíjakat", és közben nagyokat kacsintana. Mindenki joggal hihetné, hogy gúnyt űz a komoly témákból - a jelentkező csak legyint:.

- Ez nem annyira szörnyű! Amint beveszek egy aszpirint, elmúlik a kacsintási inger.

- Valóban? És ezt be is tudná mutatni?

- Hogyne!

Az ürge az egyik zsebébe nyúl, kivesz egy kondomot, kacsint; aztán a másikban kotorászik, onnan is előkerül kettő; a belső zsebébe nyúl, ahonnan egy kisebb halom kondomot sikerül előhalásznia, aszpirint azonban nem talál. Gyöngyözik a homloka. Kétségbeesetten keresgél, kacsingat, előtte az asztalon már kondomhegy, mire az egyik farzsebéből végre előkerül egy aszpirin. Bekapja, és nyomban elmúlik a kacsingatási ingere.

- Uram - nyugszik meg a pályáztató -, ön a legjobb jelentkező, felvesszük, csak árulja már el, minek önnek ennyi kondom?

- Mindig ezt kapom a gyógyszertárban, amikor aszpirint kérek, és közben kacsintok.

A három műsorvezető kellően kikacarássza magát, majd arról megy a szöveg, hogy, ha most január 3.-án kellene rittyenteni egy gyors kaját, kinek mi van otthon a hűtőjében? Az első sajt fondue-t készítene, vagy 8 féle sajtból, a másik rántottát pritamin paprikával+sajt a tetején, a harmadik valami felvágottast. Majd felhívnak találomra egy hallgatót. Kellett nekem előző nap telefonálnom egy megfejtessél! Naná hogy az én telóm.csörög. Bemutatkozás, rádióhang levétel, majd a kérdés:

- Nos, uram? Önnek mi van otthon a hűtőjében?

- Hideg!

- Más?

- Beraktam a mélyhűtőbe a 2 literes narancslevet. Most van egy 2 kilós nyalókám.

Karantén-blues

Kedves Ismerőseim!

Van egy haszontalan, vagy esetleg hasznos gondolatokkal teli írásom. Nem egyszerű az eddigi poénos dolgaim után, de ilyen is van.

Olvass engem, múlik az idő a karanténban, és ha elgondolkodsz rajta, már megérte!

És ennél nagyobb ajándékot most nem tudok neked adni. De ezt nagyon szívesen teszem.

New York.

Nagy stratégaként mindent elterveztem. A második Hawaii előtt beterveztem 3 nap New Yorkot, mert látni szerettük volna a Nagy Almát. Majd a Malév 90-es járata leszállt a JFK reptéren, és mi elindultunk a nép után. Kb. 5 perc után tudatosult bennem, hogy Selmeczi Gabóval ezt talán nem pont így terveztük, de akkor már sétáltunk kifelé. Kiáramlottunk az érkező szintre, oszt kínomban vigyorogtam (most utólag már tudom: Timiék mentek a Lóba, line-dance kurzusra, én meg helyben szteppelve néztem a ló lógóját). Na, mindegy, szállás kell! Telefonok serege a falon, free shuttle, irány Long Island! Utaztunk a kisbuszban vagy 1 órát, majd egy tipikus amerikai földszintes, rengeteg egyszobás apartman egyik kis helyiségéhez kaptunk kulcsot. Az időeltolódás miatt egyikünk sem volt álmos. Bár egy idő után már csak én. Próbáltam elaludni, nem ment. Gondoltam, kimegyek a sarki benzinkútra valami sörért, whiskyért. Hajnali 3 volt, baseball sapi fel, a farmer, pólóra rávettem az azóta is roppant kedvenc western, fekete hosszú kabátomat (Volt egyszer egy vadnyugat, Cheyenne-banda style), és elindultam. Hideg volt, felhajtottam a hatalmas galléromat. Beléptem az ajtón, és csak biccentettem. Fogalmam sem volt, hogy ebben az időben mit is kellene mondani köszönésként. Rigó utca Rulez! Szegény pénztáros két számmal lett rögtön kisebb. Na, elkezdtem keresgélni hátul a hűtő, meg a polcok között, mert rájöttem, hogy valami ropi is kell, no meg a békésen, boldogan szendergő királylányt is illene valami csokifélével, kávéval ébreszteni. Mindent összeszedtem, majd indultam a pénztár felé. Szegény pasi úgy állt ott, hogy bármit is mondok, azonnal az ég felé dobálja a praclijait, a mellette lévő összes plüss állattal együtt. Akkor jöttem rá a szituáció abszurditására. Elnevettem magam, lehajtottam a gallért, levettem a sapit, majd mondtam neki, hogy nyugi, most jöttünk Európából, nem tudok aludni, és szomjas vagyok. Dübörgő robajjal esett le a kő a szívéről, két számmal magasabb lett, és bár alig észrevehetően, de valami mosolyféle megjelent a szája szegletében. A plüss állatok a háttérben vidáman olléztak.

Reggel irány a Rail Road, irány Manhattan. Vagy másfél óra, de jó volt látni a felhőkarcolók tüskéit közeledni. Érkezés a nyüzsgő Penn sztésönre. Kiléptünk a hihetetlenül zsúfolt utcára - életünkben először New Yorkban - kérdezem őt, hogy akkor most merre menjünk? Tanácstalanul forgattam a fejem, majd azt mondja.

- Jobbra!

- Ott mi van? - kérdezem mosolyogva

- New York! - válaszolta csilingelő kacagással.

Hogy ezt most miért is mondom el?

Mert New York, ez a máskor nyüzsgő, virágzó metropolis most az egyik legnagyobb gócpont. Egy kihalt, halott város. Napi átlagban 7-800 ember meghal, és a Hart Island újra szomorú mementó a tömegsírjaival.

De van valami ezen a mostani helyzeten túl is, ami rémisztő. Sokaknak, sokunknak. Itthon is. Miközben nézzük a világban, és itthon történt szörnyűségeket, rajtam napközben hirtelen enyhe hőhullámok, hidegrázás után, este 37,5- ös értéket mutat a lázmérőm. A mellkasomban meg szorító érzés. Azért ekkor hirtelen megváltozik minden az életemben.

Belémhasít valami, addig ismeretlen, félelmetes rettegés. Belém, aki a legnagyobb influenza idején sem voltam melegebb 37,2.-nél.

Nem lehet! Miért én? A környéken nincs is!

Mi most a teendő? Hová kell fordulni? Kit is kell hívni?

Ezerrel bújom a netet, mik a fertőzés jelei? Minden stimmel!

Akkor most mi lesz???? Itt a család, mi lesz velük?

Ők is? És akkor most mindennek vége, látva az itthoni ámokfutást?

Mikor este, lefekvéskor még pajkos, izgalmas tekintettel nézett rám, és reggel emiatt csak leheltem a csókot, miközben rohanok, hogy a világ legfinomabb kávéját készítsem el neki. Visszafelé angyalszárnyú óvatossággal keltem a két csodás gyermekemet, hogy a napi iskola penzumhoz időben odaérjenek.

És akkor újra belémhasít! 37.5! Korona? Akkor most miért is nyüzsgök?

Most akkor mennyi a láz? 36,7???? Mivan????

Száraz köhögés? Nincs!

És akkor, hirtelen valami nagyon-nagyon, és megdöbbentően megváltozik!

Ott, a hajnali napfelkeltében, magadba roskadva jössz rá, hogy mennyi ember, ismerős, barát van, akit még látni szeretnél, találkozni vele, kezet fogni, puszit, csókot nyomni az arcára, leülni vele egy kávé mellé, vagy vacsorázni vele, a halászlé partin ökörködni, a pincében biliárd, darts őrületen együtt nevetni. Vagy egyszerűen csak váltani pár mondatot, koccintani egy jó ital mellett. Mert a személyes találkozás varázsa hirtelen felértékelődik, mindennél többet jelenhet, ha véget ér ez a rémálom.

NEKED! Mert akkor majd, sokkal később, ezt viszed magaddal.

Oda! A túlpartra.

Mert ez a TE életed!

Az érték, amit még össze tudsz hozni ebből a találkozások ígéretéből, erőt adhat most. Nem vagy, nem vagytok egyedül! Ott vagyunk mi, ott vagytok ti! És ezzel hirtelen te sem leszel otthon magányos.

Bakancslista? Volt idő, amikor Hawaii- Honolulu, Mauritius, Los Angeles, las Vegas, Párizs, London volt. És igen! New York is.

De ami mostantól az én BAKANCSLISTÁM, azon mostantól nem helyek vannak a világban, vagy különleges élmények, amit nem éltem meg eddig.

Ennél sokkal több, tartalmasabb, és emberibb!

A személyes találkozás veled, ha a sors megadja a lehetőséget rá!

Igen! Veled! A rokon, a barát, az ismerős, az osztálytárs, a volt kolléga! Meg az, akit elhagytam, és az, aki elhagyott.

Van pár lekötött programom: peca, hallé buli, biliárd, darts verseny.

Linda, Konrád, Ottó, Kata, Géza, Juditka, Gábor, Rita, Kiskata, Dani, Otika, Elisa, Gábor, Adrien (és a csodás kis hölgyeitek), Zoli, Zsuzsi, Judit, Gyuri, és valahány név a naptárban, akik voltak, és szokás szerint lesznek a vendégeim.

Ti most ebből az első körből kimaradtok!

A többiek jönnek elsőként.

Ne csodálkozz, igen te, ti!

Az én bakancslistámon mostantól már te leszel rajta az első sorokban.

Bárhol vagy, megtalállak.

Készülj fel!

Egyszer még becsöngetek hozzád!

(Bourbon whiskyd azért mostantól legyen otthon!)

A száz forintos sztori

Késő este megérkeztünk Los Angelesbe, szállásunk szokás szerint nem volt. Ahogy esett, úgy puffantunk! Reptéri óccó szállás, mi a menü? Valami Pink Paradise Inn, vagy mifene? Inglewood alsó. Odaértünk, hátast dobtunk! 28 dollárért légkondis duplaágyas, hatalmas szoba, fürdő ami minden pajzánkodásra okot ad? Plusz medence, pálmafák, pofás italbár a medence partján? Csak 10 méterről dobtuk be a csomagunkat a szobánkba, irány a Bár, hamár! Egy José Pombio kinézetű mexikói pincér/kazánfűtő nézett méla undorral ránk. De még volt 18 perc zárásig, csüccs! Nehogy már ne igyunk első este valami jó koktélt, itt Los Angelesben? Mondtam neki, hogy itt van 10 dezső, és légy oly bátyám, és fotózol, mosolyogsz, plusz fogyasztunk belőle. Egy fokkal élénkebben bólintott. Miközben kavargatta az italokat, megláttam a falon a felrögzített papírpénzeket. Elmosolyodtam, a poénom már kész volt. Mondom Josénak

- Van neked egy ajándékom! Olyan pénz, amit még nem láthattál az életedben! - elmosolyodott a győztesek fölényes magabiztosságával. Majd elővettem egy magyar 100 forintost, és a kezébe nyomtam. Ha láttatok már őszinte meglepetést, akkor José Pombio ezt produkálta. Szakértőként ide-oda forgatta a papírpénzt, majd nagysokára szólalt meg, alig hallhatóan.

- Ez az egyik legszebb bankjegy, amit valaha láttam! - mondta, majd sóvárogva, vonakodva nyújtotta vissza a pénzt.

Virgonc sellőmmel akkor már egyszerre nevettük el magunkat. Tudtuk mi jön!

- Jose, drága cimborám! Ha elintézed nekünk a medönsziétekben a nudi éjszakai fürdőnket, megkaphatod a csodás bankjegyet, és felrakhatod a faladra!

A 100-as ott van a falon. Levett valami gyarmatokról származó pénzritkaságot, és a helyére tette a mi, három lóval száguldó, vágtató szekeres gyönyörűségünket. Így került pénzünk a fő helyre. Az angol királynő fölé. Naná!

Akkor 1 dollár éppen 83 forintot ért. Szóval, életükben először, első este Los Angelesben, 100 forintért kaptunk egy privát, alulról kivilágított, tökéletes hőmérsékletű, medencét.

Életem egyik legjobb befektetése volt.

Magyar Csilla megjegyzése: Nem igaz! Nem koktél volt, hanem isteni finom kaliforniai, száraz vörösbor. A víz meg csak nekem volt tökéletes hőmérsékletű. Neki hideg volt.

Slihoczki László hozzászólása: Az rendben van, hogy változtattak a hely nevén. Az is, hogy a Budweiser helyett Heineken van a falon, meg a sörcsapban, plusz felraktak egy ocsmány csillárt.

Az is, hogy plusz bár van hátul, félkarú rablókkal. De az már tényleg hogy van, hogy a hotel hivatalos fotógalériájában ott ül Azasszony, ugyanannak a medencének a partján, egy verőfényes májusi napon?

Délelőtt 10 óra 22 perckor?

2019-ben? Majd 30 évvel később!

Boszorkány, vagy boszorkány?

Naugye!

Címerező tábor 1

Nyári tábor sztori karantén idejére.

Valamikor, a Kiegyezés táján jelentkeztem egy nyári címerező táborba. Óriási buli volt. Reggel a Mama mia volt az ébresztő zene, és pokolba kívántuk azt a mocskos kollaboránst, aki képes volt nagyon hajnali fél 6-kor felkelteni minket! A reggeli utáni show az volt, hogy mielőtt a buszra szálltunk volna, az egész harmadikos (ősztől negyedikes😁), mat-fiz+szuper sport brigád megindult az akkor Toi-Toi, faszerkezetű,kerítés mellett felállított, soros budik felé. Mindenki kezében egy folyamatosan letekeredő wc- papír gurigával. Olyan hangosan sóhajtoztunk, nyögtünk, hogy a kukoricaföldön a csövek összerezzentek.

A tábor egyébként az első pillanattól kezdve csodálatos dologgal indult! A tábor koedukált volt. A csajok egy külön kőházban, szigorú tanfelügyelet mellett. A kiskanok meg egy másik melléképületben.

Már tudjátok, mi következik? Á, Nem! El sem hinnétek! Este mindig volt valami, vidám tábori program, ami arra volt jó, hogy millió szemkontaktus éledjen a ragyogó csillagok fénye alatt. Akkor éppen a "Make Love No War" időszakát éltük, és akkor ott, rengeteg háború-ellenes, csodás lány tépkedte a kukorica címerét. Napközben. Este-éjszaka meg nem a kukoricán járt az agyuk. Valamelyik pribék osztálytársam behozott egy üveg Medoc Noir címkéjű, egri vöröset. Megittam két pohárral, és rögtön bátor lettem. Megszólítottam. Én rettentem meg, amikor azt hallottam tőle.

- Óvatosan a folyosón, ha jössz éjszaka! A diri helyettes ott ólálkodik a kertek alatt. - na hiszen!

Mi kanok, este 10-kor, kötelezően elvonultunk aluszikálni, én a 36 ágyas közös hálóterembe. A 180-as pulzussal bírtam fél éjfélig. Akkor óvatosan, hogy az álmukban nyáladzó fiatalságot ne zavarjam, lábujjhegyen kiaváckodtam a helyiségből. Irány a főépület, balra a második ablak! Beugrok, és pisszegek. Erre egy felső ágyról felemelkedik egy áttetsző felsőt viselő, csodás, szőke démon. A második "B"-ből, mindannyiunk sóvárgásának tárgya!

- Mi van? - kérdezte kacéran, mire zavarba jöttem, mint féllábú ember a seggberúgó bajnokságon

- Izé....! Nem tudod, hogy Mirtill hol alszik? (nem így hívták, de nem leplezhetem le)

- Két szobával arrébb! De biztos, hogy oda akarsz menni? - meginogtam, de az ígéret az szent! (életem egyik rossz döntése volt) Irány a másik helyiség. Beléptem, mire Mirtill felült. Egy felső ágyon. Csukafejest ugrottam mellé, amúgy Fosbury Flop stílusban.

Kapitány, horgonyt fel, vitorlát feszíts, a rúddal együtt!

Majd, a legváratlanabb pillanatban, mikor a hajó éppen elindult a hánykolódó tengeren, alulról, az alsó ágyról megjelent egy "gályarab" . Nem tudtam elsőre mit tegyek! Majd magamra rántottam Mirtillt.

- Mit akarsz?- szegeztem neki halkan a kérdést, miközben a vitorlarudat Mirtill hasához nyomtam.

- Itt nem fogsz semmit csinálni! - mondta roppant szigorú tekintettel, de akkor megéreztem valamit, életemben először, amit úgy hívnak: "DE"! Erre reagáltam.

- Azt kérdeztem mit szeretnél? - erre megenyhült, és sóvárogva elmosolyodott.

- Addig itt nem lesz semmi, ameddig nem hozod át nekem Attilát! - nem akartam hinni a fülemnek, de ami ezután jött, az lefagyasztott. A szoba minden irányából érkeztek a fiú nevek.

- Á, felejtsétek el! - de addigra mindenhonnan éber tekintetek szegeződtek rám. Mit volt tenni, amúgy Ádám kosztűben leugrottam a felső ágyról. Arról nem tehetek, hogy pont az alsó ágy tulajdonosának szemmagasságába. Magamra kaptam a gatyámat. trikómat, és sóvárogva visszanéztem a felső ágyra. A sikerért mindent! Egy laza mozdulattal odasétáltam az ablakhoz, kinyitottam, majd James Bond mosolyával, elegáns testtartással átvetetem magam a párkányon.

Tökéletes ugrással megérkeztem az éjjeliőr hatalmas, bundás kutyájára.

Mit mondjak? Abban a pillanatban a világon nem volt több meglepett élőlény egy helyen, egy időben. Lekászálódtam a blökiről, aki még morogni is elfelejtett. Abból az irányból eddig még nem érte ilyen alattomos támadás. Az éjjeliőr dettó. Nézett rám, mit Robinson Crusoe a heti Sziget jegyre.

- Jó estét! - rebegtem halkan, miközben a lassan magához térő blökit tartottam szemmel - elveszítettem a címerező kapámat!

A folytatás a következő részben

Címerező tábor 2

Unaloműzőnek karantén idejére.

Nyári címerező tábor sztori. 2. rész.

Kászálódok le a hatalmas blökiről, akinek akkora agyarai voltak, hogyha belém harap, jelentősen csökken a vízkiszorításom. Óvatosan, még úgy hanyatt fekve elkezdtem megvakarni a füle tövét, mire ezt hallom.

- Megütötted magad?

- Nem, de....

- Csönd! Nem neked szóltam! - förmedt rám mérgesen az éjjeliőr, majd odajött a Laokon csoporthoz, és megsimogatta a kutyát.

- Kuss! - emelte fel a hangját.

- De én nem is.....

- Csönd! Nem neked szóltam! - szólt ismét, mérgesen az éjjeliőr, rám nézve. De akkora a blöki már az első lábaira állt, és elkezdett morogni. Elkaptam a kezem, de felesleges volt. A kutyi arra indult be, hogy lent, a sportpálya, és a medence hirtelen fényárban kezdett úszni. Mint Csillag Laci barátom, aki két nappal korábban dobálta ott a medencénél Sabastian testvérének, Auer Bachnak a szaltóit, egy vidám esti program során. Szóval lent világos lett, az én kilátásaim pedig sötétek. Nem haladhattam át nyílegyenesen a szállásunkig! Meg kellett kerülnöm a medencét, ahol némi árnyékban kis nyírek, nyárfák álldogáltak egykedvűen! Biccentettem az éjjeliőrnek, aki erre köpött egy nagyot. Eltalálta szegény kutyit, aki szerintem akkor bánta meg, hogy elvállalta az aznap éjszakai műszakot. Nekem meg uzsgyi! Leértem a fák közé, és felsóhajtottam. Korai volt! Meghallottam, hogy valaki közeleg, sőt a mocsoknak zseblámpája is volt. De miééééért.....???? Ha egyszer felkapcsolta a villanyt? Áááá..! Első ötlettől hajtva beugrottam egy nagyobb törzsű nyírfácska mögé. Hát, ölég hülyén néztünk egymásra a fával. Na, mindegy! Ne mozdulj! Halad felém a pászta, majd tovább vetődik. Phüüüüü.. ezt megúsztam! Ám ekkor egy gyors mozdulat, és a fénycsóva az álcafámra irányult. Ott is maradt, miközben én visszatartottam a lélegzetemet. Ha itt kapnak el, kivágnak! A fával együtt. De nem történt semmi. egy halk, félénk kérdést hallottam.

- Ki van ott? - Na hiszen! Majd persze jelentkezem. Ő szerintem meg azon agyalt, hogy egy nyírfának hogy nőhetett segge? Már ott tartottam, hogy kifújom a levegőt, mint Moby Dick, lesz ami lesz, amikor a tanerő, hatalmas bátorságról téve tanúbizonyságot, elsietett napkelet felé. Na, spuri, irány a kaszárnya! Beléptem a tök sötét, fura illatú jurtába.

- Attila! Hun vagy? - persze, hogy nem találtam meg elsőre. Majd, amikor sikerült, nem akart magához térni. Én meg tűkön - mit tűkön, egy flotta színültig tele tűpárnán - ültem, mert attól tartottam, hogy Mirtill még elalszik. Rettentő óvatosan ébresztgetve megráztam a kölyköt, majd felsegítettem a poros földről, és visszaadva rá, megigazítottam a ronggyá szakadt pizsamáját.

- Gyere dugni!

- Veled?

- Hülye! Álmaid nőjével! - és itt bemondtam a "gályarabnő" Nektár nevét. A reakcióra meg én nem számítottam. Visszafeküdt!!!!

- Akkor inkább nem! Már megvolt! - mondta, és befelé fordult. Ajjaj! Baj van! Még megpróbáltam a tartalékcsapatból beÁllítani valakit, de ezek aznap éjjel már nem kívánták a szexet. Ki érti ezt? Na, mindegy, irány vissza, majd csak kimagyarázom! Odaóvatoskodtam az ablak alá, de nem láttam a Sátán jámbor, leköpött kutyáját, a Sátánnal együtt, úgyhogy belöktem az ablakot, és besikeredtem. Hálás sóhajok, meg némi kuncogás volt a jutalmam. Megyek Mirtill ágyához, közben odasúgom Nektárnak, az alsó ágy kiéhezett tulajának, hogy Attila nem tud jönni, megmérgezte a 6 törpe. Majd villámgyorsan felugrok Mirtill mell...é! Aki határozott, a héten gyakorolt címerező mozdulattal magához ragadta a kezdeményezést, ám megint nem hagyott minket békén a némber a földszintről. Pedig, ahogy mozgott volna az ágya, lehet, hogy ő is, neki is....De nem! Kiugrott, és feldúltan annyit vetett oda nekem.

- Ha nem tűnsz el, megyek a diri helyetteshez, most azonnal! Téged meg kivágnak! - mondtam volna neki, hogy a pasival az előbb találkoztam, a kivágás meg nem valószínű kétszer, egy este. De elakadt a szavam, az ágy meg elkezdett rázkódni Mirtill visszafojtott nevetésétől. Nektár meg kérlelhetetlenül haladt a szoba ajtaja felé. Tudtam, hogy ha kinyitja, és kimegy, végem van! És, valahol innen indult nagy kreatív munkásságom. Egy este másodszor ugyan, de Ádám kosztümben leugrottam az ágyról, és befeküdtem Nektár ágyába.

- Menj szépségem, de ha a diri helyettessel jössz vissza, kiszállok az ágyadból, eléd térdelek, és elmondom, mennyire szeretlek! - két dolog történt. Nektár lefagyott az ajtóban, Mirtill meg mindent hozzám vágott a felső ágyról. Még az a mázli, hogy a cuccomat is. Az azóta történt fejlődés valami csoda! Van már C. Max, autótípusban, van C. Ronaldo egy csodás focista személyében. sőt volt CC Catch is!

De ezt az elsőt én akkor értettem meg.

C. Interruptus. Másik nő által.

Féltékeny párral rendelkező férfitársaim! Kérem az egyetértő szolidaritás apró jelét!

Egyébként Drága Hölgyeim! Elnézve az akkori daliás kinézetemet, rakjátok a szívetekre a kezemet! Ti kidobtatok volna az ágyatokból?

Katonadolog 2.0

Unaloműzőnek a hétvégére.

Katonadolog 2.0

Figaro és a sílécek.

Valahol ott veszem fel a fonalat újra, hogy az új kopaszok már a laktanyán belül voltak, én meg persze kiképző lettem. Én! Ami önmagában is minősíti az akkori honvédelmi képességünket. Egyébként nem volt nagy kunszt, mert a nem túl magas iq-m így is a duplája volt a helyőrség őrmestereinél (összeadva). A tekintélyem kidomborítására meg felvarrhattam két krumplivirágot a galléromra. A Tizedes, meg a szabolcsi többiek. Nagy cimborámmal, Gyipu őrvezetővel együtt terelgettük az újoncokat, akik úgy néztek ki, mint akik először látnak sort. Na, ja! A tehenek, birkák addig csak bóklásztak előttük. Túlélték, meg mi is, de annyira unatkoztam, hogy minden sportversenyre feliratkoztam. Mondjuk háromtusában spíler voltam, mert a könnyített menetfelszerelésben azért nagyon jó időt futottam három kilométeren, a gránáttal célba trafálás meg a véremben volt. A lövészetet meg egyenesen imádtam. Ameddig 60 méterről, a 15 lövésből a nyeretlenek jó, ha egyet-kettőt beletrafáltak, én hétnél álltam meg. Tizenkét lövésből, mert a sorozatra állított kedves, és tűpontos AMD gépkarabélyom egyszerre két skúlót röppentett ki, ami tilos volt. Piros zászló. Mindegy, jó buli volt, 3 nap eltáv. Az úszás is jól ment, de a csúcs a síelés volt. Ahogy Hadházi is említette Debrecennel kapcsolatban, Dunaújvárosban is eléggé indokolatlan gyerekkori sport volt. De ki lehetett szabadulni, és az volt a fő indok. Ám a számításomba kis hiba csúszott. Egy félnótás, Pínó becenevű zászlós volt a strázsamester, aki kiszúrta, hogy el tudok számolni tízig. Írnokot csinált belőlem. Ami eleinte nem bosszantott, mert sok hülyeséget megúsztam azzal, hogy az irodában horkoltam, amíg a többiek valahol lövészárkot ástak, a Székesfehérvár megtámadására készülő imperialista hadak ellen. De jött a téli csusza tusa, és én mentem volna ezerrel. Erre benyögi a zászlós marha, hogy zászlóalj rovancs!!! Ó, hogy vetted volna fel inkább a zászlós aljadat! Keserűen néztem a boldogan elvonuló síelős fenoméneket. Akik közül mindegyik - beleértve engem is - csak akkor látott először sílécet, amikor a sporteszközöket felrakták a Csepel típusú, harci egységet szállító járműre. Hiába! A lógást mesteri tökélyre fejlesztettem, és lett pár követőm is. Nekik irány a Mátra! A többit el lehet képzelni, illetve ezt biztosan nem! Én is csak az elbeszélésükből tudom.

Kiértek a pályára első reggel, verőfény, edzést kell tartani! Egy Lengyel nevű törzszászlós volt a hivatalos csapatkísérő, aki szintén nem volt felkészülve egy ilyen típusú kalandra. Szóval kiér a csapat, a fele lenézett a lejtőn, és rögtön beszart. A másik fele a síbottal vívóállást vett fel, azt hitték az a sport következik. Lengyel törzszászlós már itt elkezdett könnyezve röhögni, de még nem volt vége. Parancsot adott: irány az ég, és a lejtő alsó széle közepe! Majd egyenként meglökte a lelkes versenyzőit, hogy hadd száguldozzanak lefelé. A végeredmény az lett, hogy Lengyel törzszászlós ott fenn, a gerincen összehugyozta magát a röhögéstől. Mert a csapat egy része jobbra X-lábazott be az erdőbe, másik része helyes lábtartással bucskázott be balra a csalitosba, ketten viszont sikeresen leértek a lejtő aljára, és ott döntöttek fel mindent, ami állt. Beleértve egy századost a kutyájával, egy büfést a kocsijával, és egy sportszerető, kíváncsi helyi lakost. Az oldalt, a rekettyésben álló sokcsillagos lovagok erre csak annyit tudtak mondani: Ni! Ni-ni! Mátraverebélyt azóta hívják Mátraröhögénynek. Az, hogy végül miről maradtam le, akkor lett világos, amikor az eredményhirdetésnél kiderült, hogy ez a csapat a 15 résztvevőből elhozta a 12. helyet. Teremtőm! Mi tudhatott a többi lelkes, sumákoló sportoló?

És akkor Figaro. Már akkor annyira erős, dús hajzattal rendelkeztem, hogy mindig cseszte valamelyik hajgyűlölő feljebbvaló csőrét. Bevonuláskor meg is kopasztottak az igazolványkép készítéséhez. Bánatosan néztem úgy ki, mint az egyszeri Charles Bronson a "Volt egyszer egy laktanya" című balett musicalben. A laktanya alkoholista borbélyát meg egyszerűen csak "Kőbaltásnak" hívtuk. Akinek közülünk szerencséje volt, és csak félrészegen találta a hivatalában, annak megmaradt a füle, rádiózhatott tovább. A többi meg ment zászlóval integetni egy kereszteződésbe. Szóval inkább áldoztam a kimenőn egy profira, minthogy beüljek a baltás hajgyilkos székébe!

Ismét sportesemény a láthatáron: 3 tusa, 4 nap, 5 berúgás, 6almas buli! Előtte azért hétvégi lövészet otthon. Haladok kifelé a kapun, mire a kopasz, félnótás ügyeletes tiszt megállít, beletúr a hajamba, és üvölt, mint Potrien őrmester.

- Mi ez az irdatlan lobonc tizedes? Tán rockkoncertre megy, és viszi a többieknek is a hajat? Vissza a fodrászhoz! - parancsot nem b...k meg. mert akkor szaporodik, úgyhogy nyomás vissza a körletbe. Bár a Kőbaltás még szolgálatban volt, úgy gondoltam ezt egyedül is elintézem. Mivel csak hátul a hosszával volt baja az ajtónállónak, fogtam a megbízható, Wilkinson, beszorítható pengés borotvámat, kilazítottam, kimentem a hatalmas közös mosdóba, bevizeztem a célterületet, és a tükörbe nézve hátul húztam egyet a vélt alsó hajvonalon. Nagyon rossz előérzetem támadt. Egy lelkes közlegény éppen mélytorkozta a wc-csészéket, megszólítottam:

- Közlegény, magamhoz! - felugrott, odaállt elém, tisztelgett.

Viszonoztam.

- Pihenj! Nézd már meg hátul a hajam! - megnézte.

Olyan hangosan kezdett röhögni, hogy rögtön ráparancsoltam.

- Közlegény! Foglalkozást folytatni! - elindult, de ilyen vidáman még senki nem pucolt szart a seregben. Riasztottam Egér cimborámat. Gyere, baj van, csinálj valamit! Ő is röhögött két felvonást egy szünettel, majd próbálta helyrehozni a művemet. Ma azt mondanám, hogy az elvárt, rövid hajvonal fölé borotváltam egy, kb. 200 forintos nagyságú, szabályos kör alakú, hótfehér, tar, világító mezőt. Hozzávaló nyéllel. A kapun persze röhögve kiengedtek, otthon is megpróbáltam mindig úgy fordulni, hogy a látvány nehogy elvegye a kedvét bármiről is.

Hétfő, indulás valahová Nógrád mellé. A csapattársak még a Csepel platóján jól kimulatták magukat, emiatt az első három kört ők fizették este a kocsmában. Másnap reggel, megyünk kajálni. Lecsókolbász, kenyér, mustár. Ülünk, tömjük a majmot, amikor egy konkurens csapat teljes létszámban elhaladt mögöttem. Egy emberként torpantak meg, elakadt lélegzettel. Majd kisvártatva azt mondja a rangban hozzám illő baka a társainak.

- Na, az már biztos, hogy itt sem megyünk el fodrászhoz!