Hajdú Gergely

Négy éve történt....

"2012. február 2-án, Prága felől érkezve, a 825-ös járatszám alatt, helyi idő szerint 21:01-kor landoltam Ferihegy 13R pályáján a HA-LQA jelű Dash 8-Q400-assal a Malév színeiben...utoljára. Legalábbis utasokkal a fedélzeten, s ezt akkor még nem tudhattam.

Négyfős személyzetünk egész úton azon viccelődött, leplezni próbálva idegességünket a Malévval kapcsolatban akkorra már mindennapossá vált, kritikus gazdasági helyzetet taglalva, hogy vajon mennyire komolyak azon feltételezések, miszerint ezen a helyzeten már a csoda sem segítheti át az általunk hőn imádott és ugyancsak általunk gyakran szenvedélyesen ostorozott cégünket. Én, személy szerint - minden belső hanggal szembe szállva - akkor is próbáltam tartani a lelket kollégáimban, az addigra már unalomig csépelt, keserű viccel, miszerint olyanok vagyunk, mint a csótányok - elpusztíthatatlanok.
Ezúttal mindez sajnos nem jött be...

Másnap reggel 6-kor hívott legjobb barátom, bizalmasom, támaszom, hogy mindennek vége. Leálltunk.

Most mondhatnám, hogy a jeges rémülettől bénultan ültem az ágyam szélén, a hallottaktól megnémulva, de nem így történt. Dóra folytatta: mindenkinek ki kell mennie, hogy az öltöző szekrényét kipakolja és valószínűleg délelőtt már le is zárják a Crew Centernek nevezett, nem is olyan rég átvett, nagyon szép bázisunkat a 2A terminál oldalában. Nem értettem a "kapkodás" okát és még haboztam is egy darabig. Talán akkor próbált úrrá lenni rajtam a tudatalattim, hogy hátha mégis van még megoldás... Mindig volt, most miért ne lenne?!

De győzött a sok-sok év alatt, kiváló oktatók és mentorok által belém vert fegyelem és szinte parancsra cselekedve indultam a repülőtérre. Semmi sírás, semmi szörnyülködés, kizárólag a feladat végrehajtása.

Mintha egy rögtönzött osztálytalálkozóra estem volna be azzal a különbséggel, hogy senki sem volt boldog. Sőt! Az a pár kolléga is, főleg légiutas-kísérők, akik még ekkor is mosollyal próbálták kezelni a helyzetet, belülről haldokoltak. Persze miért is ne mosolyogtak volna? Ezt tanulták, évtizedeken át erre képezték őket, évről-évre bizonyítva profizmusukat a könyörtelen oktatók színe előtt, amitől a Malév név - többek között - azzá lehetett, ami.

Nem véletlenül éreztem én is eltökélten már 9 éves korom óta, hogy bármit is engedjen meg nekem az élet, a munkáltatóm nem lehet más, csak a Malév! Az érettségi után itt eltöltött majd 18 évem egy újabb felnőtté válással ért fel. Sokan mondják, hogy a Malév egy 'nagy család' volt és maradt. Én - személy szerint - nem osztozom ezen a véleményen, mert túlontúl rózsaszín ködbe burkolnánk ezzel a valóságot. Sokkal inkább gondolom azt, hogy függetlenül bárminemű személyes ellentéttől, rivalizálástól, mi mindannyian, földiek, légiek, irodisták és az üzemelésben dolgozók ugyanannak voltunk a szerelmesei: a repülésnek. Annak a repülésnek, amit lehet "fapadosan" is csinálni, de igazán csak úgy érdemes, ahogy a nagyok teszik és a Malév ennek illúzióját adta meg kis hazánkban nem csak az utazóközönségnek, hanem nekünk is.

Aznap, a Fekete Pénteken nem akartunk elválni egymástól. A különböző területeken dolgozó kollégák nem csak a rögtönzött állománygyűlésen akartak együtt lenni, de aznap még különböző helyeken is együtt töltötték az időt, késő estig erőt öntve egymásba. ..."

részlet az Airportal 2013. február 3-i visszaemlékezéséből