Gratzer Károly

Kisgépes látogatás Dunakeszin

Na most egy kis pihentető történet. A rendszerváltás környékén a luxemburgi képviseletvezető elérkezettnek látta az időt, hogy kisgépes csoportos látogatást szervezzen Mo.-ra. Kézenfekvő volt, hogy mi /MALEV Rk/ leszünk a vendéglátók. Egy szép vasárnap délelőtt meg is érkezett egy tarka csoport mindenféle kisgéppel. Vidáman, csivitelve szálltak ki a gépekből, nagyon jó hangulatot teremtettek egy pillanat alatt. Kérdeztem a vezetőt, meg van-e mindenki. Azt mondta, ketten hiányoznak. Két lány, de azok még felszállás előtt visszafordultak, meg egy újságíró, de az nem jelenkezett a start előtt és nem tudják mi van vele. Szerveződött a program tovább . Elég hosszú idő után az ügyeletes tornyos lány lélekszakadva rohan, azzonnal menjek a telefonhoz, az OLEP pk. rendkívül dühösen akar velem beszélni. Én még a Fehérvári időkből ismertem egy igen jómodorú, barátságos tisztként. Veszm a telefont és szinte meg sem tudtam szólalni, már ömlött is: Karesz mi a kutya f...-t csináltok, alig bírom leállitani az Oroszokat, Tata környékén le akarnak lőni egy azonosítatlan kisgépet mert nem akar rádiozni stb. Nyilván hozzátok megy - várj, most mondta az irányítás, bejelenkezett és átküldték a DKI frekire. gazolójelentést kérek, nagyon részletest. Valóban már meg is szólal a rádió és egy vidám hang közli, hogy ő az ilyen hivójel és Dki-re tart. Aranyos kis inci-finci Piper begurul, kászálódik, vagy inkább leveszi magárol a Pipert és a nagy darab emberek kedélyességével barátságosan üdvözöl mindenkit. Mondom neki, jöjjön be az irodába, mert van egy kis probléma. Kérdem, miért nem a többiekkel jött és miért késett ennyit, de más baj is van. Elmondta, hogy Ő a János heceg tanácsadója, tegnap este is ott volt, későn ért haza, elaludt és amikor felébredt, jutott eszébe, hogy neki Mo-ra kell menni. Egy sportszatyorba bedobott némi fehérnemüt és rohanás ki a reptérre. Útközben eszébe juttott, hogy még nem evett semmit, látott egy sportrepteret, azt hiszi már Ausztriában, leszállt és megebédelt. Jött tovább a Duna vonalában, nagyábol meg is mutatta: elővett egy Shell autóstérképet, én meg majd hanyatt estem az ámulattól. Ezt a lezserséget! Kérdeztem, miért nem rádiózott? Azt mondta, Ő alacsony légtérben repült, ott nem kell. Gondoltam lehet, hogy otthon nem, de itt nagyon is kellet volna. Kérdeztem, nem vett észre semmit, de azt mondta, nagyon megijedt mert két nagy vörös csillagos helikopter állt mellé, de megnyugodott mert kedélyesen integettek, ő meg vissza. Bejelenkezett a körzet határon az irányitásnak és kis idő múlva el is mentek. Igen, mondtam, annyira barátságosak voltak, hogy alig tudta a Magyar Pk lebeszélni őket, hogy mint határsértőt le ne lőjék. Megkértem, hogy akkor most részletesen írja le. Azt mondta, csak fraciául tudja, mert az angol nyelvet csak úgy-ahogy ismeri. Szerencsére ott volt Czigány Ildi, a krapek írt, Ildi meg leforditotta, ami kb. így hangzott: Mindenkinek köszöni, mindenki nagyon barátságos, segitőkész volt, örül, hogy megismert bennüket, igazán nagyon rendesek vagyunk. Csak ámultam, nem akartam hinni a fülemnek. Mondom, nem ez kell, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ez az igazság. Az OLEP Pk mondta, hagyjam a fenébe, már nem ügy. Nekünk Ildivel azt mondta, hogy novemberben jön János herceg Pestre, és mert ilyen kedvesek voltunk, majd meghivat a fogadási ceremoniára. Ildivel bólintottunk: messziröl jött ember azt mond, amit akar. Eljött a visszaidulás. Mondom neki, jó lenne egy kicsit repülni a Piperrel. Juj, miért nem szóltam előbb, mert már tele tankolták és ez nem bír el kettőnket. De várjak csak! Odakiabál egy 160 cm-es kis daliának, hogy gyere csak, ülj be, menj el vele repülni. Mire a kicsi: én nem repülöm ezt a típust! - Nem neked kell repülni, ő fog! Tud ez repülni! Ugyan még sosem látott, gondolom valami biztositás lehetett az oka. Hát vagy tíz percet repültem. A kicsi, ha akart volna, sem tudott beleavatkozni, mert hátul ült, és ott bot sem volt. Lassan el is felejtettem az egészet. Úgy október vége körül csengetnek. Még otthon voltam, nyitom az ajtót és egy bőrruhás fickó mondja, hogy ő a Belga Követség futára és egy meghívót hozott, itt íjram alá. Gyönyörű címeres, mélynyomású meghivót nyom a kezembe. Valóban János herceg meghív a Hyatt szállóban lévő fogadására. Kérdeztem Ildit, kapott-e ő is. Mondja igen. Kocsival mész? Igen. Ha vége lesz, hazahozol? Igen. Hű de jó, ilyen helyre nem jó autóval menni, ugye mindenki sejti miért. Ez a nap is eljött. Jóval idő előtt elidultam busszal, nem igen tudtam mennyi idő alatt érek a várba Ujpestről. Elég sok időm volt, elidultam az éppen restaurálás alatt álló Mátyás templom mögött, hogy körbejárom. Az oldalsó bejáratnál egy jó nagy emberscoport hallgat valami idegen vezetőt. Már messziről látom az emberemet kimagaslani. Ahogy közelebb érek, ő is megismer engem. És istentelen hagosan kiáltja: itt az én drága magyar barátom, aki engem megmentett a kommunista börtöntől. Azt hittem ott süllyedek el. Benn, a fogadáson ugyanezzel a szöveggel, talán egy kicsit halkabban ragaszkodot hozzá, hogy bemutatkozáshoz járuljak a herceg elé és parolázzak vele. Nagyon kínos volt, legalább is nekem......

Fahegy - 1949

(eredeti)

Nos hát továbbra is marad Fahegy. Egyre több lett az eszkimó és kevesebb a fóka. Az ÉNY-i szél sem akart fújni így csak vártunk a sorunkra meg a szélre. Szerintem nagyon sokat vártam, mások szerint nem. El is érkezett a várva várt nap 1949 január 16. Fúj a szél rendesen vittük a gépeket a Mókus völgybe (Ez a házzal szemben van). A csörlő starthelyre. Izgalmas volt a várakozás, mert nem egyedül voltam várományos. Startra tettük a HA-2223 lajstromjelű Vöcsköt és az aznapi oktató, Fűrésztől hallom: "Gratzer". Rögtön robogtam jelentkezni. Összeszedtek még valami nagyon meleg kabátot, mert a januári hideget még a szél is fokozta. Eligazítás: Repülhetsz úgy 10-15 percet aztán a csörlés. Ez ott nem egy egyszerű dolog volt. A gép elindult viszonylag szélárnyékos részről, úgy 40-50 méteren. Bekerült a hegy mögötti turbulenciába. Ugrált is szegény gép rendesen, ez fokozatosan megszűnt, leoldás után még egy kicsit előre és kezdődött az inga a kiskupac és a vadászház között. Tartott a lejtő rendesen. 15 perc úgy múlt el még mint soha. Besorolás a katlan felé, megint jött a hinta hátszél, oldalszél, de ment ez már simán. A leszállás és a nagy-nagy öröm. 1949-ben indult Fahegyen egy segédoktatói tanfolyam, gondoltam próba cseresznye és fel is vettek. Úgy két hétig a házkörüli csinosítás volt a feladat meg a brigád faliújság szerkesztés, mert bizony brigád versenyben csináltuk. Mi a Petőfi brigád voltunk. Meg kell emlékeznem a kis barátomról is, a Petikéről. Aranyos kis angyalarcú szöszi kisfiú, de az amit ott tőlünk tanult... Jobb erről hallgatni. A nagypapa volt a gondnok, a nagymama az alkalmi konyhafőnök. Petikének egyik kedvenc játéka amit a vizsgák utáni fenékreverésből merített. Állandóan piszkált: "Gratzer, gyere fenekezni." Egy alkalommal már nagyon untam, véletlenül egy nagyobbat sóztam oda. Orra esett és üvöltve ment a konyhába "Nagymama, nagymama a Gratzer kiba. bocs, kiszúrt velem." Ettől kezdve az ételosztás úgy zajlott le, akárhol ültem, hogy az az asztal volt az utolsó. Már versikéket is írtunk pl: "Ici-pici asztalunk, mi is repülők vagyunk, délben korán leülünk, mégis kiba. pofára esünk." Szóval zajlott az élet, néha még repültünk is, sajnos ha nem is sokan, de mert nem volt össz-repült időnk 15 óra, ezért csak oktató gyakornokok lettünk. Ez túl nagy korlátot nem jelentett, mert a műszaki vezetőnek volt oktatói jogosítása, ő meg ott lakott így mindig volt oktató. Mi pedig a tudatlanok bátorságával oktattunk. Megkérdeztük , mert annakidején tőlünk is ezt kérdezték: "Hány kiló vagy?" Ennek megfelelően nyomj egy kicsit vagy húzz egy kicsit volt az eligazítás és már kiabáltuk is: "kész - kihúzni - futni el" Visszahozták a gépet, a növendéknek mondtunk valamit és ment a Verkli tovább. Hú ha belegondolok, hogy milyen sok idő telt el, mire rájöttem, hogy a nap nem azért kel fel, mert a kiskakas kukorékol a szemétdombján, hogy az embereket nem a hajuk vagy a szemük színe különbözteti meg, hanem valami egészen más és milyen lényeges, hogy en azzal kiabáljon az ember akit simogatni kéne, és azt ne simogassa akivel kiabálni kéne. Hát így múlt az idő, repülgettünk, már elértem az 5h feladathoz. Egy alkalommal1950 V 18 erös DNy_i szél fujt azt mondta a Müsz.Vez oktatónk Gratzer vigyétek ki az orra /ez a házzal szemben Börs,felé esőrészen van/a 83 as Vöcsköt és készülj fel az 5 órás feladatra. A Dönci nagyon értett a termikugrásos startra,beültem a Vöcsökbe ésvártunk.Egyszer csakjobban mozogtak a levelek erősödöt aszél és már lötek is kivaloba bele egy felszakadó légbuborékba. Egy jobb elhajlás egy enyhe bal forduló és elég volt a magasság irány a nagy D_i lejtő ami csogálatos emelőtérrel és hosszal rendelkezett. szorgalmasan gyártottam a 8 asokat azóra áll t hiába nézegettem a kölcsön kapot órát de végre éppen a frankhegymenedékházfelet meg lett a várva várt 5 ora a D _1. Egy Bácsi kint alltaz udvaron hát örömömben lekiáltottam Neki, hogy meg van a 5 órám szegény a zóta is azon agyal ha valaki elveszitette a óráját az hogy a fenébe találja meg a levegőben Mivel az 5 órával az össz.rep. időm 15 o 42 p és 15mp.lett igy má lejtőmenti s.oktató szakszós lettem eés bizony ám hivatalossan a felső tizezerhez tartoztam..Az 1949 s év nagy változásokat hozott a szervezeti életben. Megszünt az OMRE megszületett az MRSz, ismét önálló rep. klubbok lettek, .Mi három jó barát egy újklubbot választottunk a Fémárut mive ugy gondoltuk hogy ott szükség lesz nagyreményű segedoktatora.Legnyagyobb meglepetésre a nagyon jó barátunkM lászló lett kik,vez.Jó év lett a 1950 es mert két ehy hónapos táborban is sikerült részt vennem sport kikérővel. Laci bejött a munka helyemre a sötétkék aranyozott egyenruhájábaés elmondta hogy én nélkülönözhetetlen vagyok a tábor sikerében el is engedtek még büszkék is voltak rám hogy milyen fontos ember vagyok.A második tábor Balatonfoönyodon volt. Igy együtt a repülé meg a balaton csodálatos volt.Q János volta csölőkezelő engem még a D i pu. megválasztottak Gh s nak.Volt egy ügyes gk.vezetönk egy Dodzsel ha környező falukba jártunk vásárolni akkor szinte fillérekért tugtunk beszerezni minden.Szereztünk kölcsön egy Ciborát de Z Attilával/Moric/csak egyszer repülhettünk mert állitolag lehallatszott hogy összeveztünk melyikünk szálljon le.Egy este gyönyörű csillagos holdfényesidőben János bá. javasolta hogy kéne repülni.Lacit semkellet nagyon biztatni és takarodó után 6 an egy Vöcsökkel elemlámpával a kézben repültünk. A jelet szintén elemlámpávl világitottukmeg.A második kőrt kezdtük meg amikor szerencsére elégmagasan elszakadt a kötél. Abba is hagytuk nem kisértettük tovább a szerencsét. Mit mondjak felethetetlen élményvolt az egész holgfényes csillagos ég alattun a Balatonban duplázodott.Másnap szegény csörlőkezelő inas képtelen volt megérteni ha este a kötél rendben volt akkor reggel hogy hogy azzal az utálatos kötélfonással kezdödik a nap.Még volt egy emlétésre érdemes esemény.Aug.20 ánelég szelesvolt at idő nem repültünk kirándultunk a környéken este vacsoránál javasolta valaki hogy hajókázzunk egyet átmegyünk Badacsonyba és vissza mivel sajnos Ernő barátunk volt a legfiatalabb hát teljesen természetes hogy Ő maradt otthon a Nővendékekkel mert azt már Öfelsége Drake kapitány is tudta hogy a legénységet foglalkoztatni kell különben fellázad.El is értük az utolsó járatot ami még vissza is jött.Le is űltünk a fedélzet elején hogy szép legyen a kilátás. Arra lettün figyelmesek hogy a matrozokvigyorogva mustrálgatnak meg ott pusmognak egymással. Kiderült hogy fogadást akarnak felajállani ha ott maradunk Badacsonyig akko 5 l badacsonyi üti a markunkat.Mi is megbeszéltü az biztos hogy a hajot nem boritják fel akkor meg mi baj lehet. Mondtuk áll a fogadás.Na kb 10 p mulva csuron vizesen értettük meg a vigyorgást de akko már mind egy volt a hazalmas hulláverés ellenérekitartottunk.Petig a nem egészen tisztességes feltételekkel még a Tó kzepé egy nagy kőrt is tettek .Megérkeztünk. Kértük a számla kiegyelitését hát nem akarok csunya jelzőt használni azt mondták a Matroz urak hogy tiszteseges körök ben a fogadást kézfogással erősitik meg miután ez nem történt meg ezért a fogadás nem érvényes.Beláttuk hogy elétételt nem vehetünk mivel vissza is kell menünk és ez matrozok nélkül lehetelen.Az örömre ürüm isjelentkezett a hadsereg és egy behivóval közölte hogy nélkülem nem hrcképes a hadsereg. Vigasztalásképen1950X 12 én a HA_3120 LJ. Ü Pilissel ÉNy 14 16 m /sec szlben a behivóval a zsebenben repültem1 ó 20 p t.3 man mentünk ki ezeért János bá csöröl Laci fogta a szárnyvéget nem is felejtem el soha .Hangár ajtó bezárva startnapló lezárva az 1950 es ev végén össz rep idő 23 óra 21 perc ja és a 15 mphogy el ne felejtsem.Szilveszter éjjel már szentkirályszabadján a hangár előt sétálgatva volt időm visszaemlékeznem a nagyon sikeres évemre miközben a hazavédelmének is eleget tettem.

Kitelepülés

Régen, úgy a 70 es évek vége felé kitelepülni indultunk Kuvaitba, nem emlékszem hová, valószínű messze. MALEV járat Bejrut azt hiszem a libanoniakkal Kuvait. Emlékszem, olyan szoros volt az idő a csatlakozáshoz, hogy a képviselőnk elintézte, hogy a gépünktől rohantunk a csatlakozáshoz. Meg is érkeztünk, szálloda, alvás .

A mi gépünknek úgy éjfél után kellet érkeznie. Idő bőviben, mentünk ismerkedni az arab világ egyik kiemelkedő fellegvárával. Nagyon kellett igyekezni, hogy a szánkat csukva tartsuk. Minden a világon, vagy talán egy kicsit több. A kikiáltási árak is meglepőek. Elképesztő mennyiségű aranytárgy a kirakatokban. A bazárt is meglátogattuk, de ez is egészen szinte kulturáltnak volt mondható. Jött a baj: megláttam egy japán gyerek biciklit, csodálatos egy darab volt. Hozzá foghatót még sosem láttam eddig. Olyan magas kormánya, hosszított ülése és fém csőből hajlított háttámlája volt. Meglepően jó áron.

Ismerve a szokásokat az üzlet alku nélkül nem igazi, hát tettem egy árajánlatot. Hogy komolynak látsszon a vásárlási szándék, ezért megajánlottam a felét. Esküdözés a szokásos "éhen hal a család", el ne tudjon innen mozdulni.... stb. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg én vagyok az aznapi első vevő, és azt valamiért nem szabad elengedni. Na jó, ha te ilyen babonás vagy, akkor én meg ragaszkodom a felkínált árhoz. Úgy kb. fél óra múlva kicsit több, mint a kikiáltási ár feléért vihettem is. Hú, örültem, olyan biciklijük lesz a srácoknak, hogy olyan még egy bicikli országban nincs. Sőt, sokat tolni sem kellett, közel volt a szálló. Még egy kicsit lubickoltunk a szálloda mendencéjében, ami igen jól esett a közel 40 fokos melegben. Aztán lefekvés mert úgy 10 óra múlva jön a gép. A szobában még egy kicsit gyönyörködtem a kis piros csodában, aztán megpróbáltam aludni.

Telefoncsörgésre ébredtem. Nézem az órát, ej de sietnek! Még egy óra van az ébresztőig! Hallom a recepciós kérdi: - A kapitány? - Igen, kapcsolja Budapestet. Rosszat sejtve hallom is az ismerős hangot: - Te vagy az, Karesz? Törölték a járatot, már Bejrutból vissza kellet volna jönni, de úgy látszik, késett a távirat.
Jó, akkor délelőtt megpróbálunk valami kedvezményes lehetőséget keresni valamelyik Malev járat csatlakozásához. Miután Európa felé már mai járatot csak éjjel érünk el, így csak holnapután érkezünk. Szóltam a kollégáknak, ne kapcsolják ki a szundigráfot, a többit majd reggel. A csodabringa ott vigyorgott a szobában, de én nem annyira.

Elég nehezen ment a jegyszerzés, a Lufthansa tele volt. Megpróbáltuk az Air Indiát, ők már sokszor segítettek, sőt egyenruhásan első osztályra adtak szabadjegyet. Most az egyszer úgy látszik, ez sem megy. Nagy nehezen a túrista osztályon félárúval, kivételesen. És kérik a vállalati Identity Cardokat. Jó, hogy náluk volt és Frankfurtig biztos a helyünk, bőven van időnk a Bp-i Malev indulásáig.

Visszaérve a szobába, a bringa: - Mit tudok vele kezdeni? Éjfél tájban araszolunk a tömegben a chek-inhez, én tolom a bringát. Más járatok kapitányai gratulálnak, hogy milyen klassz járművem van. Akadt, aki megkérdezte, nem lesz-e fárasztó tekerni Európáig.... Igyekeztem jópofát vágni, miközben oda kívántam őket.... Azért az látszott, hogy négy csíknál kevesebbel rendelkezők legfeljebb a bajszuk alatt mosolyogtak. Nekünk csak kézi poggyászunk volt, így minden további nélkül felvették. Frankfurtban csak akkor engedtek fel a gépre, ha van jegyünk. Érthetetlen, hisz a bringát közben már feladtam. Valami ünnep miatt csak nagy nehezen tudtuk előkeríteni az állomásvezetőt. Már ott tartottam, hogy jegyet veszek a saját gépünkre.

Nagy nehezen hazaértünk, még a bringa is, karcolás nélkül. Itt is sikerem volt vele, otthon is örültek a srácok. Vége