Keresztet vetettem - keresztet emeltem
Életem talán legmagasztosabb repülési feladata volt a MÉM RSz-nél, mikor kis falumban Mogyoródon az akkor renovált torony tetejére be kellett emelni a főkeresztet. 1990 tavasza.
Falka József Kántor Atya (volt szalézi szerzetes, aki 12 évig tanított zongorára, halála után Mogyoród díszpolgára) keresett meg ezzel az ötlettel, kérdéssel, hogy meg tudnám-e oldani. A válaszom az volt, hogy engedélyt kell kérni a cégem vezetőségétől.
Először a főpilótát Mandl Ernő bácsit kerestem meg a kéréssel, kérve szakmai engedélyét. Kis gondolkozás után csak annyit kérdezett, "Mennyi teheremelésed van Érseki?" mire a válaszon "körülbelül ötszáz" volt. Folytatta: "jó, engedélyezem, de ehhez a főigazgató engedélye is kell!"
Következő iroda a főigazgatói volt. Farkas László Főigazgató kérése volt, hogy csak akkor tudja engedélyezni, ha hivatalos írásos kérés érkezik a plébániáról.
Másnap megkerestem Máté György Plébános urat (szintén későbbi Mogyoród díszpolgárát), hogy írjon egy hivatalos kérvényt az igazgatóság felé, leírva a tevékenység lényegét, indokolva, hogy daruval lehetetlen megoldani, és a kereszt készítőjének nagyon-nagyon nehéz lenne a 32 méteres magasságban darabokból összeállítani. A levél elkészült, beleírva, hogy a repülési költséget vállalja a plébánia.
Viszem a levelet a főigazgatóhoz. Rezzenéstelen arccal olvassa, majd megkérdi: "Szép levél, de mennyi lenne a számított repülési idő?" Magyarázom, hogy mivel a Aerocaritas-nak repülünk az M3-as felett, így áttelepülési repidő nincs, a tervezett leszállóhely az M3-as mellett van, és onnan 1 perc a távolság a templomig. "Maximum 5 perc" volt a válaszom. Majd folytatta: "Hát ez egy nem szokványos állami megrendelés, hanem egyházi, engedélyeztetni kell a párttitkárral előbb"
Szemben lévő szoba, Király Csaba irodája. Elmagyarázom a helyzetet, és adom a plébánia levelét, elolvassa, majd megszólal: "milyen szép hangvételű levél egy falusi plébánostól", és felolvasta a titkárnőnek. Halkan jött a válasz: "őket nem csak a saját elveikre tanítják meg, hanem a szónoklatra is!" Kis idő múlva megkaptam a kérvényt a következő kézzel írt bejegyzéssel: "Hozzájárulok", dátum, aláírás, pecsét.
Vissza a főigazgatóhoz, aki a következő bejegyzést tette: "A repülést térítésmentesen engedélyezem." aláírás, majd a titkárnőnél pecsét.
A végrehajtásra megérkezve mértem csak fel a feladat nehézségét. Egy kb 4 méter magas rézből készült kereszt, aminek az alsó 50 cm-es része egy 30 cm ármérőjű "szoknyában" végződött (helyi mester munkája). Ezt kellett ráengedni a toronyból egy méterre kiálló hegyes gerendára, amit ők dárdának neveztek. A torony tetején egy ideiglenes állványon egy alpinista fog várni, aki beforgatja a keresztet a helyes irányba, jelez amikor engedhetem lejjebb, valamint leakasztja a keresztet megkötő karabinert a helikopter köteléről, majd rögzíti a keresztet. A templom előtti téren Kiss József fog várni és segíteni nekem, távcsővel figyelve, kétoldalú rádiókapcsolattal. A kereszt megfelelő helyen történő (súlypontot is figyelembe vevő) felkötözésében Krén Nándor szerelő kollégám segédkezett, perfekt módon!
A helyzetet bonyolította az, hogy a beállított kereszt fölé felnyúló magasságú villámhárító már fel volt szerelve 1 méterrel a dárda mögött!!!
Végrehajtás: második rárepüléssel sikeres volt. Köszönöm mindenkinek segítségét.
Ui.: Végrehajtás után a helyi egyháztanács vezetője Morvai György (nagyapám barátja) tájékoztatott, hogy a keresztben elhelyeztek egy kapszulát az utókornak, leírva a torony felújításában közreműködő személyek, szervezetek megemlítésével, többek között hogy a MÉM RSz HA-MSG helikopterével én emeltem be.
"Leszopósodott"
Egy sztori: arról hogy milyen lelkes
munkaviszony volt köztünk az 1980-as években!
Valamikor 1982-83 kora nyár, pénteken naplemente előtti áttelepülés a következő gazdasághoz, hogy reggel ott kezdünk munkát. Kerta (Nyugat-Veszprém megye).
Szokásom volt, hogy amikor úgy települünk át, hogy a következő helyen olyan növényt kelljen permetezni, amire a gépben maradó vegyszer veszélyes lehet, én mindig vittem magammal "mosóvizet" a tartályban, hogy azt a következő gazdaság emberei láthassák, hogy ki van mosva az mg rendszer.
Egy másik szokásom volt az is, hogy minden este leszériáztam a gépet, mert ha valami gegéje lenne akkor még este tudunk intézkedni, és másnap nem kell korán kelni.
Leszálláskor várt a TSz agronómusa, a falu párttitkára, és a megyei Növényvédelmi Állomás szakembere. Mint később megtudtam: egy különleges, exportra szánt vetőburgonyán csámcsogtak a bogarak, a másnapi munka nagyon fontos volt! Szériázás, a gép rendben volt. A maradék mosóvíz kinyomása --- semmi, új próba --- semmi, ---a mosóvíz benne maradt a tartályban! Mg rendszer (azt hiszem az SzGSz lámpa világított) meghibásodott! Na szép!
Egy fél óra múlva megérkeznek a szerelő kollégáim (Vándor Ottó és Papp László <Maffia>) a brigád autóval. Azonnal rádiózás a 300-as felé (műszaki diszpécser) felé, (azt hiszem a Horváth Károly <Karu> volt) szolgálatban. Elmondom neki a problémánkat, majd az a válasz jön: "te Gyuri, péntek este van, elmúlt 9 óra, nem tudok segíteni". --- Mit tudtunk tenni: elkezdtük lenyűgözni a gépet.
Majd röviddel ezután "csipog" a rádió, a Karu visszahív: "Figyeljetek, a Szekér Dániel (Dani) most indult el Békéscsabáról (250 km Budaörstől, ahol a raktárból esetleg bármit is ki tud venni), összekapcsollak benneteket rádión, vele még beszélhettek!" (abban az időben az ország rádió hálózata szét volt választva Keletre és Nyugatra, de egy kapcsolással ők közösíteni tudták)
Röviddel később szól a rádió: "150-es, 150-es, itt a 327 (ha jól emlékszem a Dani hívójelére). Mi a gond"? Elmeséltem a jelenséget, majd a Dani visszakérdez "és mikor akartok holnap kezdeni?"
"Dani, reggel 7-re itt a brigád, és nagyon fontos lenne a munka, mert lejár a méregbejelentési engedély, és a krumplin megy csámcsognak a bogarak"!
" Apóca -jött a válasz a Danitól- 7-kor találkozunk a gépnél"!
Nagy kő esett le rólam.
Lenyűgöztük a gépet, és megbeszéltük a kollégákkal, hogy ha Dani 7-re jön (200 km Budaörstől!!), akkor mi itt leszünk negyed órával 7 előtt, kinyűgözünk, bemelegítjük a gépet, mire a Dani megjön bármit tudjon csinálni.
Szombat reggel 6:45, megérkezünk a géphez, és akkor már a Dani jön le az etazserka (doboz a reduktor mögött, amiben a mg rendszer generátora van) mellől, és a kezembe adja a reduktor és a generátor közti törőtengelyt, aminek az egyik oldali bordázata le volt maródva!
"Apóca" -mondja- "valószínű, hogy ez volt a gond".
A gép beindítva, melegszik, mi beülünk a Danival a brigádkocsiba, és kéri a formulátokat (gépkönyvek). "Apóca, nekem is van családom, hétvége van, sietnék haza, ne tökölj!"
A szerelő kollégák intenek, hogy a gép bemelegítve, mehetek megpörgetni és próbálhatom a rendszert. Beülök, és próbálom: Minden normálisan működik, A felfelé álló jobb hüvelykujjammal kimutatom, hogy minden működik, a "mosóvíz" kijött a rendszerből!
Mire leállítottam a motorokat, meg a lapátot, kiszállva a gépből csak a Dani autójának a porfelhőjét láttam. Megnézve a formulárt, a következő beírás volt benne:
"Az SzGSz generátor törőtengelye leszopósodott, cserélve, üzemképes", dátum, aláírás, (talán pecsét is).
Köszönöm, hogy ilyen cégnél dolgozhattam!
Gyalogernyős mentése
Nagy László fotója
Még egy történet, de most a mentős múltamból.
1998 május.
19:00 órakor lejelentettük a mentős (helikopteres) ügyeletet.
19:15, Már toltuk be a gépet a hangárba Balatonfüreden. Nagy nap volt, parlamenti választások napja. Hogy jó volt-e az országnak, nem tudom de Viktor nyert.
Csipog a rádió! Józsa Józsi és Borbély Sanyi voltak a csapat tagjai. Józsi beszalad. Azt hiszem a Barabás Zoli volt a rádió másik végén, talán érezte, hogy mit tudunk mi együtt a helikopterrel.
Jött a hívás: egy "gyalog ernyős" (egy sziklaoromról ugrik egyet a szakadék felé) de nem jött össze neki, ernyője megakadt egy fában, és gerinccel nekivágódott a szikláknak. Gerincsérülés!
Tudtok-e menni? Jött a kérdés a rádión. Azt hiszem "CSAK" egymásra néztünk, de a válasz nem volt kérdés. Mentünk!
A helyszín Várpalota észak. Kb. 15 peres perces út volt, mire megtaláltuk a "pácienst". A helyszín lefelé mintegy 150 méter susnyákos, a sziklás felületen felfelé meg csak 40 méter volt.
Addigra már megjött egy erre a "kellemes" leszállóhelyre a veszprémi ROKO (rohamkocsi), meg a várpalotai tűzoltók. Ja meg a rendőrség. Összedugtuk fejünket, mert már akkor vélhető volt, hogy belecsúszunk a sötétbe!
Döntöttünk! Nekilátunk. A döntésbe bevontam a helyi rendőrt, a tűzoltók parancsnokát, és ternészetesen a kollégáimat.
Nappal (világosban) vagy 3x megtettem az utat, hogy megismerjem a leszállási helyemet. Felvittem a kollégáimat, a rendőrt, meg a tűzoltókat. Ja!!! A leszállási hely sem volt egyszerű: kb. 30 fokos lejtő, sziklás, amire nem mertem letenni a helikoptert, mert féltem, hogy becsúszok a gép farka alatti szakadékba. Így jött a "spiccelés" . A szánkótalp első részét nekinyomtam a hegyoldalnak. És mindenki így szállt ki. A rotor lapátjai kb.50 c,m-en forogtak a föld felett.
Visszarepültem a "nyugi" helyre.
Hosszú idő telt el, mikor megszólalt a rádióm , és Józsi "jelentette:" feljöttünk, jöhetsz! Halottam a hangján, nagyon fáradt volt! Kértem, hogy pihenjen egy kicsit. És megkértem, hogy mindenki jöjjön a rádió mellé Addigra összeállítottam a mondani valómat pl. hogy a tűzoltók üljenek be a bokrok alá, és lámpájukkal világítsanak a földetérési pontomig.
Meg kértem, hogy a pácienst (több mint 100 kg.os volt) lassan tegyék be! Félig függeszkedési helyzetben voltam
Este 11 órakor átadtuk a pácienst, aki éjjel 2-kor már műtőasztalon volt az Amerikai úti idegsebészeten.
Köszönöm mindazoknak, akik együtt dolgoztak velem.
U.I.: hogy mit mondott a főilótam, Jámbor Csaba, nem kívánom szó szerint idézni, de amikot egy kereskedelmi TV fel kívánta venni az esetet, a főpilótámnak csupán egyetlen feltétele volt: "csakis nappal!" .
Mediterranium
Mg Főiskola Nyíregyháza, nosztalgia oldala
Kérlek engedjétek meg, hogy megemlékezzek történettel egy főiskolai Tanáromról (nem véletlenül írtam nagy T-vel), Dr. Maácz Jánosról. Többek közt ő volt azon tanárok egyike, kik nem csak tanítottak, de neveltek is!! Becsületre, tiszteletre, emberségre, DE BEISMERÉSRE is.
A "tanpéldám" ez utóbbit mutatná meg.
Történt ugyanis, hogy 1975 őszén volt egy főiskolai vetélkedő: Ki Tud Többet a Szovjetunióról. Ebben az időben ennek volt "divatja"!! Természetesen DR. Maácz Tanár úr mint nagy tudású személy, zsűritag volt. A karok külön-külön versenyeztek. Egy kalapból kellett kihúzni a kérdést, és 1 percen belül válaszolni.
Kertészek húznak: milyen éghajlati övek vannak a Szovjetunióban. A válasz gyorsan jött, és szerintem korrektül. Mire a tanár úr (most nem véletlenül írtam a kis "t"-t mert felbosszantott) felugrott a székéből, és fennhangon magyarázta: mediterrán nem lehet, mert az csak a Mediterráneumban, vagyis a Földközi-tenger vidékén létezik. Elbuktak egy pontot, de nekem nem tetszett az érvelés (nem ezzel az egy ponttal veszítették el a versenyt a kertészek, de engem bosszantott).
Szünet és a Maácz tanár úr már szaladt is ki a porta melletti előtérbe dohányozni (sajnos nagy dohányos volt!)
A porta falának támaszkodva cigizett, de nem bírtam ki, és oda mentem hozzá: tanár úr igen is létezik mediterrán éghajlati öv a Fekete-tenger térségében.
- Fiatal diákom, igenis ez úgy van, mint ahogy én mondtam.
- Tanár úr - válaszoltam - én most érettségiztem földrajzból, gimnáziumban, dicséretes ötössel. És egyértelműen ezt így tanítják, mint ahogy mondtam! A Fekete-tenger vidéke mediterrán. És van mediterrán öv az USA-ban, vagy Ausztráliában IS!
- Még a tanárok sem tudják pontosan - jött a válasz. Mire egy kicsit mérges lettem.
- Édesapám, Édesanyám földrajz-történelem szakos tanárok - jött a válaszom - és a tankönyvek is egyértelműen ezt írják. (de ekkor már emeltebb hangnemű volt a vita!)
- De akik a tankönyveket írják, ők sem tudják pontosan - volt a válasz (már fennhangon)!
- Édesapám - válaszoltam - az Országos Pedagógiai Intézet Földrajz oktatás-módszertani előadója, és ő lektorálta az általános iskolai és gimnáziumi ÖSSZES földrajz tankönyvet! --- No itt azért már sokan felfigyeltek a vitánkra a hallgatók közül!
Szünet vége! Mikor én is mentem be a díszterembe, nagyon sokan figyelmeztette: te bolond! Vitázol egy tanárral! Ő fog vizsgáztatni kémiából, és vegyszertanból! Egy örök életre elvágtad magad! (hát akkor is kiállok az igazamért - gondoltam -, de az biztos, hogy a következő egynéhány éjszakám nem volt könnyű!!!)
Akkoriban az volt a szokás, hogy mikor egy nagyon tisztelt tanár végigment a folyosón, az ácsorgó diákok utat engedtek neki, és mindenki köszönt.
2-3 héttel később a vitánktól: DR. Maácz Tanár úr (már nem véletlenül a nagy "T"!!) kijött a laborjából. Persze utat nyitottunk előtte és köszöntünk. Ha éppen a cigije a szájában volt, akkor bólintott (hogy vette a köszöntést) és a cigit szájában tartó kezének kisujjával intett (vagyis köszönt).
Persze én is köszöntöttem, bólintott, kisujjával mintha intett volna, majd belenézett az arcomba, a szemembe!
Megismert!!!! Emlékezett rám!!!! de egy szót nem szólt, csak belenézett a szemembe vagy egy-két másodpercig (majd elsüllyedtem szégyenemben!!!). (megbántottam azzal, hogy ellentmondtam neki nagy közönség előtt --- volt az érzésem, --- meg az , hogy nekem végem a vizsgáin!), majd ment tovább! A folyosón vagy 60-70 diák.
Olyan 30 méter után megállt, megfordult. Mindenki meglepődött!
- Hé maga (kiáltotta, mert akkor még nem tudta a nevem!), maga földrajztudós! A múltkori vitában magának volt igaza! Utána néztem! És bocsánatot kérek szüleitől! Ne haragudjanak!
No: ezért volt ő nem csak Tanár, hanem nevelő is! (és akkor már megvolt a doktorija is meg a kandidátusija is!!)
Köszönöm Tanár ÚR!